Rendetlen idők

Szeptember utolsó napjaiban reggel hideg a szembeszél a biciklin. Délután a kormányon lóg a pulóver, meg a mellény, zsebében a sapka, én meg csak reménykedem, hogy minden haza is ér. Ha kizárólag az érzékeinkre hagyatkoznunk, időzavarba kerülünk. Most akkor nyár van vagy tél? Közben mégis tudjuk, hogy ez valahol rendben van. És a rutin is … More Rendetlen idők

Kinél van az igazság?

Csak fél percre mentem ki a fürdőszobába. A nagyobbik felháborodottan ront be utánam. A testvére széttörte a napok óta száradó gyurmaszoborcsoport egyik tagját. Állítása szerint szándékosan, még csúnyán is nézett közben rá. Nagyot sóhajtok, és a kisebb keresésére indulok. Bevonult a szobájába, magára zárva az ajtót. Ha dühös, még határozottabban védi a határait. Kopogok, benyitok. … More Kinél van az igazság?

Van-e élet az interneten túl?

Két és fél nap internet nélkül? Ha amúgy is kizökkenek a hétköznapokból, akkor igazán nem lehet megterhelő – gondoltam. Tévedtem. Az elvonulásom offline része ébresztett rá, mennyire nem veszem komolyan a képernyő előtt töltött “köztes” időket. Megérkezem az úticélhoz, kikapcsolom a GPS-t. Elküldök egy “minden rendben, megérkeztem, hiányozni fogtok” SMS-t, és leállítom az internetelérést a … More Van-e élet az interneten túl?

Vásárlásmentes február – 2026

Tavaly egy hirtelen ötlettől vezérelve vágtunk bele a családunkkal a „vásárlásmentes februárba”. Létrehoztam egy Facebook-eseményt, írtam pár posztot, és őszintén meglepődtem: több mint ötvenen csatlakoztak hozzánk. Bár sokakkal beszélgettem azóta, most a saját felismeréseimet szeretném megosztani veletek. Gyerekként valószínűleg csak nevettem volna egy ilyen kihíváson. Akkoriban nálunk nem egy hónapig tartott a „vásárlásmentesség”, – csak … More Vásárlásmentes február – 2026

Örökkévalóság-projekt

Egyszerű lefekvés előtt párbeszédnek indult. Fáradt napjaimon könnyen felbosszant az időhúzásnak vélt kérdezhetek még valamit közbeszólás. S közben oly sokszor ez a pár mondat világlik ki legélénkebben az egész napból. Ott a meleg takaró alatt, a sötétség bizonytalan homályában kinyílnak a kicsi szívek, csacsognak a kicsi szájak, és kutatják a világ bölcsességét. Ma este a … More Örökkévalóság-projekt

10 – gombócból is sok

Ünnepeljük a házasságokat – hallottam egy előadáson pár napja. Ez könnyen teljesíthető, gondoltam, hiszen a napokban leszünk tíz éves házasok (polgárilag). De belefészkelte magát a gondolataimba az az állítás is, hogy a maguk természetéből a kapcsolataink nem erősödnek, hanem hanyatlani fognak. Az alap felállás tehát nem az, hogy a kapcsolatok önmagukban is fejlődnek, sokkal inkább … More 10 – gombócból is sok

Mai hír

Szoktál azon gondolkozni, hogy milyen szavakat használj, ha el akarsz mondani egy jó hírt? Általában ezek spontán, szinte kiömlenek belőlünk. De ha nem kell töprengeni azon, hogyan mondjuk el, hogy sikerült egy vizsga, nyertem egy versenyen, eljegyeztek, babát várok, felajánlottak egy kecsegtető állást, akkor hová tűnik ez a természetes megosztása annak az örömhírnek, amit evangéliumnak … More Mai hír

Elhívás-központ

– Jó napot kívánok! Egy felmérést végzünk, mely megmutatja, hogy a keresztények hány százalékban keresztények. Érdeklődnék, hogy ön kereszténynek vallja-e magát, és ha igen van-e öt perce erre a reprezentatív kérdőívre?– Nem teljesen értem. Keresztény vagyok, de most nem igazán megfelelő.– Gratulálok, ön már keresztényebb sok kereszténynél. A tapasztalatunk, hogy a keresztények elenyésző százaléka vállalja … More Elhívás-központ

7 igeszakasz az imádkozásról

1. Máté 6,6-8Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom nektek: megkapják jutalmukat. De pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, … More 7 igeszakasz az imádkozásról

7 igeszakasz Isten védelméről

Zsoltárok 23 – Dávid zsoltára. Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért. Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem. Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig … More 7 igeszakasz Isten védelméről

Vásárlásmentes február – konklúzió

A héten véget ér a vásáslásmentes hónap. Három tanulságot emelnék ki a sokból: Sokkal kevesebb időt töltöttünk vásárlással. Várakozni tanított bennünket. Új kategorizálás került bevezetésre. Idő, tér, tartalomA köztes időkben való telefonozás egészen szokványos időtöltéssé vált mára. Én úgy döntöttem, hogy ha valahol öt percnél több üres időm akad, akkor előveszek egy könyvet. A vonaton … More Vásárlásmentes február – konklúzió

Vásárlásmentes február 1

Egy hete tart a kihívás. Jöjjön most egy kis beszámoló, hogyan éljük meg a mindennapokat. Aki nem ismerné a kihívás tartalmát, annak röviden: egy hónapig nem veszünk tárgyi dolgokat, csak élelmiszert, szükséges drogériát és gyógyszert. (Bővebben olvashatsz róla az előző bejegyzésben.) Első megtapasztalásunk, hogy nem vettük komolyan az előkészületeket. Elég felszínesen gondoltuk át, hogy februárban … More Vásárlásmentes február 1