Az acél és vasbeton szerkezetes alapozás előtt a házak építésénél kulcsfontosságú szerep hárult egy hatalmas kő kiválasztására. Ez volt a sarokkő, ami nem csupán az épület súlyát viselte, de megadta annak orientációját és stabilitását is. A kiválasztása és a letétele strukturális kérdésnek számított, ugyanakkor ünnepi jelentőséggel is bírt. Ahogy az építkezők megválogatták a köveket, a Biblia is beszél egy különös kőről: arról, amelyet az építők megvetettek, de mégis sarokkővé lett. Ugyanez a sors jutott egy másiknak is: egy mások által megvetett, kigúnyolt és gyengének tartott személynek, aki végül az Egyház fundamentumává, alapjává vált.
Az a kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő. (Zsoltárok 118,22 és Apostolok Cselekedete 4,11)
Mára sokan csak legyintenek a sarokkő jelentőségére, építészetileg és Jézusra vonatkoztatva is. A ceremoniális tiszteletadás megmaradt: az alapkőletétel, vagy Jézusnál a keresztyén ünnepek és templomi szertartások esetén. De betölthetik-e még azt a fő funkciót, amire rendeltettek? Míg a házaknál lehet új módszerekhez folyamodni, az életünknél nem.
Lépdelünk napról napra adventben, békességet kívánunk egymásnak, de nézzünk körül! Hány ismerősünknél valósul meg a békesség stabilan? És mi hiszünk egyáltalán abban, amit kívánunk? Telefonhívások, futó találkozások súlyos terheket fednek fel. Olyan szintű frusztrációról és szorongásról beszélnek, ami addig rázza a falakat, míg össze nem omlik az ember. Fiatalkorúak véget próbálnak vetni az életüknek, kívülről rendben lévő házaspárok döntenek a válás mellett, különböző korosztályok alkoholba fojtják, gyógyszerrel és kábítószerekkel tompítják a fejekben zakatoló önmegsemmisítő gondolatokat. Elszorul a szívem, és felelősséget érzek, hogy még tisztábban és még érthetőbben kell beszélni arról a sarokkőről, ami kibírja azt a nyomást, amit mi nem.
Jézus sarokkő. Nem csillag a templom tetején, nem korona a fejeken, nem gyémántdíszítése a ruhánknak, nem ünnep miatt letett, egyébként funkciótlan alapkő, hanem sarokkő. Meg akarja tartani az életünket, össze akarja tartani kapcsolatainkat, fenn akarja tartani a reménységünket. Engedd, hogy valódi szerepe legyen a mindennapjaidban, az adventben és az ünnepben is. Ő nem díszítése akar lenni az életednek, hanem olyan, aki irányt és stabilitást nyújt.
Váróterem 