Váróterem

Hát pont az, hogy csuda vagyis csoda! A kérdés mégis indokolt. El kell ismernünk, hogy az évente többszöri, hosszúhétvégéket kreáló ünnepek – legyen állami vagy egyházi–, elveszíteni látszanak ismertségüket a társadalomban. A karácsonyról ugyan tudott, hogy a szeretet ünnepe, és augusztus 20-nál sokakban feldereg István király és az államalapítás, de a húsvétra telepedett fedősztorik elérni látszanak a célt, és sokan már nem tudják, hogy Jézus feltámadását ünnepeljük. És akkor mit kezdjünk a pünkösddel? Pünkösd nem hódítja meg az üzletláncokat, nem cserélteti le az árukészletet, nincs benne ajándékozás, a rádióban nem kezd el másfajta zene szólni, és még egy fránya tűzijáték sincs. De az igazsághoz hozzá tartozik, hogy pár dolgot ezekből mégis tartalmaz. Ha nem is úgy, ahogy gondolnánk, de van a pünkösdben tűz, morajlás és ami a legfontosabb, Isten ajándéka, ami megváltoztatja az életeket.

Az ünnepeink kétféle képpen veszhetnek ki az életünkből, kultúránkból. Egyrészről, ha ugyanazon a napon mást kezdünk el csinálni, mert az trendibb, mert a gyerek is az ajándékot keresi a fa alatt és a tojáskeresést várja, a halloween-ról nem is beszélve a reformáció ünnepe helyett. Másrészről el tudnak tűnni akkor is, ha egyszerűen nem beszélünk róluk. Nem adjuk át a következő generációnak, nem mesélünk róla, miért fontos a mi személyes életünkben is az a régmúltban történt esemény. Így vagy úgy de eljutunk a mai társadalmi állapotunkhoz. Ennek felismerése után ne a hibásokat kezdjük el keresni, hanem cselekedjünk! Ha ismerjük az ünnepek valódi tartalmát, akkor beszéljünk róla a körülöttünk lévőkkel. Akkor is, ha komfortosabbnak érezzük, hogy bólogatva hallgatjuk a wellnesshétvégék beszámolóját az ünneptelen ünnepnapokról. Ha pedig magunk is el vagyunk akadva az ünnepek kapcsán, akkor olvassunk, kérdezzünk, látogassunk meg egy helyet, ahol az ünnepet az eredeti tartalom szerint, közösségben, egymásra figyelve ünneplik, és tanuljunk.

Nekem a pünkösd az egyik legkiemelkedőtt ünnep az összes közül. Miért? Mert az Isten simán megállhatott volna ott, hogy teremt egy tökéletes világot, benne megszámláthatatlan fajta élőlénnyel, és mikor látja, hogy az ember a neki adott képességeit nem jól használja, hogy akarva majd akaratlanul elrontja a tökéletest, azt mondja: így jártatok. Meg volt a lehetőségetek. De így tett? Ilyen alkotó, ilyen szülő (Atya) ő? Nem. Adott inkább egy használati utasítást, ami segít óvni az életet, az életteret, a kapcsolatainkat, sőt segít a hibák helyrehozásában is. De be tudták tartani az emberek? Volt, aki el se olvasta, mondván, boldogulok nélküle is, más úgy tartotta, ő jobb megoldást is tud, de olyan is volt, aki próbálkozott, mégis újra és újra elbukott. És az Isten itt se vonta meg a garanciát, hivatkozva rendellenes használatra, jogra, igazságra és a mindenhatóságára. Hanem úgy döntött küld pár tehetséges, leírásokat betartó szerelőt. Nem találtak nyitott ajtóra, mert a többséget csak feldühítette, hogy ezek a magukat prófétáknak mondó oktondik mindent jobban akarnak tudni. És akkor teljes nyugalommal Isten hátradőlhetett volna, és végignézhette volna a világ és benne az emberek pusztulását. De nem! Inkább elküldte a fiát. Hát a saját fiát, azt már tuti meg fogják becsülni. Majd végignézte, ahogy a hitetlenség, az önzés, a tradíciókhoz való ragaszkodás, a hatalomféltés, egyszóval a bűn véresre korbácsolja és keresztre feszíti az ártatlan egyetlenét. És ez a pont lehetne, ahol Isten mérhetetlen haragra gerjed és porig égeti ezt a világot benne minden megátalkodott emberrel. De ezt teszi? Dehogy! Azt mondja, hogy a fia áldozatát elfogadja bárki bűne helyett, aki szívből megvallja neki vétkességét, elengedi a legkegyetlenebb gaztettért járó következményt is annak, aki őszintén leborul előtte, és bocsánatot kér, megmenti a megérdemelt halálból mindazokat, akik elhiszik, hogy az ő fia értük halt meg, és, dobpergés, mert a történet nem áll meg itt, feltámadt! Él! Több embernek testben megjelent, bizonyította így is létezését, majd felment az Atyjához az otthonába. És akkor itt mondhatnánk, hogy de szép történet. Happy end a vége. Aztán mindenki megy a saját dolgára. Csakhogy van még egy ráadás. Mert Isten nem azt akarta, hogy egyszeri katarzisban legyen részünk, ami pár napig forog a gondolatainkban, aztán elfelejtődik, hanem állandó jelenlétet és kapcsolatot képzelt el az emberekkel. Na és itt érünk el a pünkösd csodájához. Amikor is az Isten az ő Lelkét, Szentlelkét adta a keresőknek, a hinni akaróknak, a hiányt érzőknek, a vigaszra szorulóknak, a segítségével megbátorodó gyáváknak. És a pünkösdben számomra az a legkülönlegesebb, hogy ez nem egy történelmi esemény, amiben 3000 szerencsés részt vehetett, mi meg erre emlékezünk, hanem egy forrás felfakadása, amiből én is ihatok. Ami engem is megtölt reménnyel, lelkesít Isten dolgai iránt, bátorít arra, hogy a buszon mellettem ülővel is beszélgetésbe kezdjek, hátha elmondhatom neki a fent vázolt különleges történetet. Ez a Lélek van pünkösd ünnepének a középpontjában, a Szentháromság Isten egyik tagja, aki nem máshol keres szállást, hanem a mi szívünkben. Nálad van-e hely számára?

Az ünnepről bővebben ebben az igerészben olvashatsz: https://abibliamindenkie.hu/uj/ACT/2

Kép forrása: Marijke ten Cate, Nagy családi gyermekbiblia