Váróterem

Mama megállt a nagyszekrény előtt. Tágra nyitotta ajtaját, mélyéből kihúzta a nejlont, a nagyszoknyát és az inget. Az ágyra fektette őket. Sercegett a harisnya mama érdes sarkán, mégsem szakadt el. A kerevetről leesett a díszpárna. Sicc, te Micus, mordult hátra mama, de a macska helyett a rémült, kis Katust látta a földön kuporodni. Mit csinálsz, te kölök? A frászt hozod mamára. Azt akarod tán, hogy a temetésemre húzzák a harangot? Katus pödörgette a szőnyeg rongyait, majd kinyögte, mennék veled mama a templomba. Vigyél el! A kislány szemei világítottak a félhomályban. Mama el is kezdte a mondókát, hogy esti misére nem mehetnek gyerekek. Az esti mise felnőtteknek való. Oda csak az mehet, aki igazán zárva tudja tartani a száját, mert a Jóisten csak csendben tud megszólalni. Katuska bizonygatta, milyen nagy már. Ígérte, ki se nyitna a száját, mama észre sem veszi, hogy ott ül mellette. Pisszenést se hall felőle. A harang ekkor hármat kongott. Mama mérgelődött, bizony el fog késni Katus miatt, de azért ráhagyta. Iparkodjál felvenni a kardigánod, mama se viccből hozza a kendőt. Hideg az esti mise, felnőtt jobban bírja azt, de gyere csak, majd magad is meglátod. Elől ment mama, Katus mögötte szökdécselt örömében. Ha mama hátrafordult, nyomban abbahagyta, nagylány ő már, esti misére megy. A templomhoz érve mama még egyszer csendre intette Katust. Engedelmes bólintást kapott válaszul. Bent lehajtott fejű nénik és bácsik kuporodtak a padokban. Mama balra húzta Katust, leültek az ötödik padba. Mama elővette a rózsafüzért, morzsolgatni kezdte, de közben rá-rá pillantott a kislányra. Magát látta benne. Tisztán emlékszik ő is az első esti misére. Milyen csodálattal nézte a kis duci angyalokat a falon, káprázott a szeme a csillogástól. Az ő mamájának egyszer sem kellett rászólnia, kíváncsi, Katus, hogy fogja bírni. A mise komótosan haladt a maga rendjében. Katus csak a fejét mozgatta, fürkészte a csodát, de a mosoly az arcán azt mutatta, látja is, nem csak keresi. Az utolsó strófánál nyitotta csak ki a száját, ő is énekelt. Mamát büszkeség töltötte el kifele menet. Tudta, hogy Manci néni a szomszéd padból milyen irigy rá, hogy neki jó unokája van. De amikor az ajtóban Kelemen plébános hangosan méltatta Katus viselkedését, nem tudott már hova lenni az örömtől. Katus nem volt biztos benne, meddig tart az esti mise, így csak a kiskapuban nyitotta száját. Jaj, mamácskám, olyan jó, hogy elvittél. Igyekeztem olyan csöndben lenni, hogy meghalljam a Jóistent, és sikerült! Mama szemráncolva csóválta a fejét. Mama, tisztán hallottam, hogy azt mondta, nagyon szereti a gyerekeket!

Kép forrása