Váróterem

Szeretem, ha egy hegy tetején feszület vár. Az egész olyan valóságosan közel hozza a kereszt jelentőségét. Ha nekem nehéz feljutnom, ha elfogy a levegőm, megcsúszik a kövön a lábam, súlyosabbnak tűnik a táskám mint a hegy lábánál, akkor mennyivel gyötrelmesebb lehetett Jézusnak.

Szeretem, hogy a családunkban természetes a kereszt jelenléte. Amikor megkérdezik hittanon a háromévest, látott-e valahol már keresztet, akkor sorolni kezdi, akár a játszótér mellettit is.

Szeretem a kereszt szimbólumát, ahogyan a horizontális és a vertikális összeér benne, összeér az ég és a föld is. Egyszerre hasít belém az elviselhetetlen terheknek a súlya és az azoktól való szabadulás lehetősége.

Szeretem azt, aki a kereszten értem szenvedett, mert ő jóval előbb szeretett engem.

Abban nyilvánult meg Isten irántunk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Ez a szeretet, és nem az, hogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. Istent soha senki nem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk. 1János 4,9-12