Szinte észrevétlenül teszik a dolgukat. Szorgos kis hétköznap a hétből hét nap számukra. Nincs megállás. Hajtja őket tenni akarás vagy a kötelezettség. Ki kell szolgálni a család igényét. Ha nem figyelsz elég erősen, összemosódnak az élet alapzajával, elvesznek a körülöttük lévő sokszínűségben. De ma, a láthatatlan munka világnapján vedd észre őket!
Hogy kiről írtam a fenti sorokat? Ott a képen, nem látod? Sikerült egy méhecskét lencsevégre kapnom. A méhek jelenléte természetes, mégis nélkülözhetetlen. Nekik köszönhetjük a beporzott virágokat, a gyümölcsöket, de ne feledkezzünk meg a mézről sem.
Hány szakma, hány ember éli így az életét, szinte láthatatlan, mégis szorgos munkával! Egy családban, egy közösségben, éppen ezeknek a szolgálatkész embereknek hála van haladás, fejlődés és gyümölcsözés. Nem önmagukat tartják fontosnak, hanem azt, amivel meg lettek bízva.
De a nagyhéten nem térhetek le a keresztútról sem, amin egy alázatos, szolgálatkész, másokat magánál fontosabbnak tartó ember lépdel. Tette a dolgát, amiért elküldte az Atya. Nem reflektorfényt akart, hanem azt, hogy megoszthassa velünk az általa szerzett dolgokat, bűneink bocsánatát és az örök életet.
Én megdicsőítettelek téged a földön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál, hogy elvégezzem. János evangéliuma 17,4
Váróterem 