Váróterem

Négy évvel ezelőtt úgy döntött a családunk, kiszáll a mókuskerékből, és nem fogunk ajándékozni karácsonykor. Nagy váltásként ért bennünket, hiszen előtte, mint sokan mások, a Szentestét a templom, majd a családi vacsora után ajándékok őrült bontogatásában töltöttük. Igazából sok-sok évig én is csak az ajándékok miatt vártam ezt az ünnepet. Megbabonázott az éjszakába nyúló kipróbálása az új játékoknak, és a karácsony napjának reggele, ahogy a fa alatt ott vár a sok újdonság. Szerettem a családi légkört, a finom falatokat, de a fókusz a tárgyakra került.

Most az ötödik évben, hadd osszam meg a tapasztalataimat, milyen a karácsony ajándékozás nélkül. Az első évben a húgommal mégiscsak megleptük a családot, egy éneket adtunk elő hangszeres kísérettel a vacsorát követően, a feldíszített fa mellett. Aztán jött a következő év, ami nem csak ebben volt más mint a többi. Decemberre vártuk férjemmel az első gyermekünket. A nehéz terhesség és az abból fakadó részleges bénulás közepette igazán kaotikusra sikerült a karácsonyra való készülődés, így hatalmas tehertől szabadultam meg, hogy nem kellett még ajándékok után is szaladgálnom. Végül a mi történetünk úgy esett, hogy december 24-e előtti napokban engedtek haza bennünket a kórházból, így az ünnepet már egy kislánnyal töltöttük. A bebugyolált, alvó gyermeket betettük a fa alá, és tudtuk, abban az évben ő számunkra az ajándék. Hatalmas öröm és hála töltötte el a szívünket, hogy Isten megtartott bennünket, és egészségben, az otthonunkban tölthettük az ünnepet. Ezt követő évben kerültünk szembe azzal a kihívással, hogyan lehet ajándékok nélküli karácsonyozás egy kisgyermekes családban. Alig volt rokon, aki ne akart volna, ha csak egy aprósággal, de kedveskedni a kicsinek karácsonyra. Végül sikerült mindenkivel megbeszélni a döntésünket, és a legközelebbi rokonok ajándékát átcsoportosítani a lányunk szülinapjára, ami amúgy is karácsonyt megelőző napokban kerül megtartásra. De nem fogom elfelejteni azt a reggelt, amikor az egy éves arca kivirul attól, hogy a szoba közepén ott áll egy hatalmas, világító, díszekkel teli fa. Örültünk, hogy ajándékok nélkül is ünneppé lehetett az az évünk. Tavaly megismétlődött a két évvel azelőtti adventi várakozás, hiszen újra egy kislányt hordtam a szívem alatt, ugyancsak veszélyeztetett körülmények között. Nagy volt a dilemma, hogy lesz így a “nagynak” karácsony, ha előtte vagy éppen az ünnep alatt tűnik el anyu, és születik meg a kistestvér? Vészforgatókönyvek hada sorakozott a fejünkben, de a kis jövevény szépen, komótosan, minden orvosi előrejelzést meghazudtolva kivárta az ünnepet, és csak utána kopogtatott be hozzánk. Azt az évet Isten óvó kezében töltöttük, és az ő tökéletes időzítése írta a naptárunk eseményeit. Most már két gyermek várja velünk az ünnepet, de maradt a mára hagyománynak mondható ünneplésünk ajándékok nélkül.

Hogy miért is mondtam el mindezt? Mert ahogy elengedtük a tárgyak, még rosszabb esetben a bankók oda-vissza ajándékozását, a szemünk kinyílt egy egészen más ünnepre. S évről évre megtapasztaljuk, hogy Isten az ajándékozó az ünnepünkben. Jelen van, meglep, gondunkat viseli, és a legjobbat készíti számunkra. Na és persze indít bennünket is az ajándékozásra. Ugyan nem egymásnak, de minden évben egyre nagyobb az a kör, aki felé vezet bennünket az Isten, akiken segíthetünk, akiket valóban meglephetünk valamivel, amiben szükséget szenvednek. Így hát részünk van adakozásban, de ennél sokkalta nagyobb a megajándékozottságunk.

Kívánom nektek is, hogy találjátok meg azt az ajándékot is, amit az Isten rejtett el az ünnepetekben számotokra! Áldott, békés karácsonyi ünnepet az Úr Jézus Krisztussal!

Kép forrása.