Keresed, és nem találod azokat, akik téged támadnak. Megsemmisülnek teljesen, akik ellened harcolnak. Mert én, az Úr, a te Istened, erősen fogom a jobbodat, és ezt mondom neked: Ne félj, én megsegítelek! Ézsaiás 41,12-13
Tegnap elfelejtettem félni. Hogy lehet ez? Valahogy megszűnt a döbbenet keltette kezdeti pánik bennem, amit a szomszédunkban dúló háború keltett. Belemerültem a mindennapi feladatokba, néhány pluszt is a vállamra vettem, s mindezek szépen elvették az időmet, kitöltötték a gondolataimat. Megtehettem volna, hogy este a nehéz nap után gyorsan álomra hajtom a fejem, nehogy pont a pihenésben törjenek rám az érzelmeim, de nem így tettem. Újraolvastam a tegnapi ézsaiási fejezetet, amiben másodszor szólított meg Isten, ne féljek.
Nem a nehézség szűnt meg a mai napra, sajnos még nem a békéről olvasom a híreket, mégis mintha halkult volna bennem az “ellenség szava”, a rémisztő hírek ereje. Mi ennek az oka? Nem a teendőkbe való temetkezésem, mégcsak nem is a saját lelki erőm, sokkal inkább az lehet a kulcs, hogy az én Uram tegnap és ma is mellettem jár, erősen fogja a karom, Ő az én láthatatlan mankóm.
Mondhatnánk, milyen könnyű azt mondani, ne félj. De a mai ige is azt mutatja meg, hogy Isten nemcsak szól, hanem cselekszik is. Támaszkodj rá ma is!
Váróterem 