16

Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. Máté 5,7 Az Ószövetség antropológiai szemlélete szerint az érzések a belső, nem látható szervekhez kötődnek. Az együttérzés, az irgalom és a szánalom helye, szerintük a védelmet nyújtó anyaméh. Máshol a szánalomból fakadó tetteket az anyai és az apai gondoskodáshoz hasonlítja, ami immáron több is mint csupán érzés. Hogy a … More 16

15

Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ők megelégíttetnek. Máté 5,6 Ahogy Jézus nem anyagi szegénységről beszélt a legelején, úgy itt sem testi ingereket, hanem a lélek segélykiáltását hozza be. Ahogyan a testünk jelez számunkra a szükségben, úgy a lelkünk is tud sóvárogni. De míg a testnek sem mindegy, mivel tápláljuk, a lélek is … More 15

14

Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet. Máté 5,5 A legtöbb boldogmondás az Istennel való kapcsolatunk rendezésére ösztönöz bennünket. De a mai a szelídségről szól. A szelídség elsősorban nem az Istennel szemben kérdéses, hanem az embertársainkkal. Szerinted miért ritka a szelíd ember? Te hánnyal találkozol egy nap? Ma meg is számolhatnád, hátha magadat is beleértheted. … More 14

13

Boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztaltatnak. Máté 5,4 Ismered a keresztyén könnyeket? Nem? Akkor lehet, ezért tűnik ellentmondásosnak ez a boldogmondás. Pedig Jézus nem általánosságban beszélt a hegy lábánál, hanem a követőihez szólt.A keresztyén könny értékes. Így ír az egyik zsoltáros: Gyűjtsd könnyeimet tömlődbe (Zsoltárok 56,9). De milyen szomorúság az ilyen? Egyrészről a bűnbánat fájdalma, … More 13

12

Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa. Máté 5,3 Ha boldogmondások, akkor Hegyi beszéd, vágta volna rá sok Bibliát ismerő ember. Mégis advent felénél kanyarodunk csak rá erre a hegyi ösvényre. De mielőtt leülnénk a hegy lábánál, álljunk meg egy szóra. Ez a szó, pedig a boldogság. Néhány korábbi ige még összeegyeztethető volt a … More 12

11

Bizony boldog az az ember, akit Isten megfedd! Jób könyve 5,17 Tegnapi boldogmondásban az újszövetség egyik könyve hozta példának Jóbot, aki állhatatosan kitartott a szenvedésben. De tudtad, hogy Jób könyve is tartalmaz boldogmondást? Nem Jób mondja, hanem egy vigasztalni próbáló barátja. Rád bízom, hogyan értékeled ezt a vigasztalást. Jób olyan mélységben van, amit senki sem ért. A … More 11

10

Boldognak mondjuk azokat, akik tűrni tudtak a szenvedésekben. Jakab levele 5,11a Isten nem azt mondja, hogy szenvedés jó, de az állhatatosságot, a türelmet, a kitartást elismeri. Nézd meg Izrael népét az egyiptomi szabadulást követő pusztai vándorlásban. Ők nehezen, vagy egyáltalán nem tűrték a szenvedést. A türelem ott inkább Istenre volt jellemző. Jakab levele nem is a … More 10

9

Boldogok, akik megfogadják intelmeit, teljes szívvel keresik őt. Zsoltárok könyve 119,2 Az intelem és a törvény megtartásáról lesz még szó, ma fókuszáljunk csak a keresésre. A felnőttek a keresés tevékenységét sokkal színezettebben látják, mint a gyermekek. Mi sokszor zsörtölődünk, ha időbe telik egy elveszett tárgy megtalálása, de még a pénzkeresést is van, hogy tehernek éljük … More 9

8

Jézus egyik példázata a magvetőről szól. A magok sokfelé szóródhatnak, de kiemelnék egyet: A köves talajra esett mag pedig az, aki hallja az igét, és azonnal örömmel fogadja, de valójában nincs gyökere, nem állhatatos: mihelyt nyomorúság vagy üldözés támad az ige miatt, azonnal elbukik. (Máté 13,21) Az eredeti szöveg szerint úgy is lehet fordítani az utolsó … More 8

7

Egyszer egy próféta arra próbálta felhívni az emberek figyelmét, hogy azoknak a társaságát keresik és azokra figyelnek, akik hízelgő dolgokat mondanak nekik, akik a kedvükben akarnak járni, ezért az életük tele lett hazugságokkal. A próféta jelezte, hogy ennek nem lesz jó vége, és Isten nem nézi tétlenül, ha az emberek a vesztükbe rohannak. A helyes … More 7

6

Boldog, akinek nem kell elítélnie önmagát abban, amit helyesel. Római levél 14,22b Bevallom, úgy indultam neki ennek az adventnek, hogy a boldogmondásos tematika könnyű lesz. Csakhogy ezek az igeversek valóban tartalmazzák a boldogságot, és úgy is viselkednek. Ha felületesen akarom birtokolni, akkor nem lesz az enyém. Az alapeset akkor (a római közösségben) az volt, hogy … More 6

5

Boldog az az ember, akinek te vagy ereje, aki a te utaidra gondol. Zsoltárok 84,6 Kiragadva a zsoltár egészéből sokféleképpen lehet értelmezni ezt a mondatot. De ha azt gondoljuk, Isten bármilyen úthoz ad erőt, akkor csalódás fog érni bennünket, hogy a várva várt boldogság és boldogulás elmarad. A 84. zsoltárban három boldogmondás is található: Boldogok, akik … More 5