Egeneto – 14

Hátizsákos és aktatáskás embertömeg siet valahova vagy valahonnan. Világok ezrei döcögnek egymás mellett zárt burokban. Sokaknak fel sem tűnik a közeli gitár ütemes akkordjátéka. Egy kisgyerek húzná közelebb édesanyját a zenéhez, de a felnőtt erősebb. A pékségből kiforduló úriember odadobja a visszajáróként kapott aprót. Amúgy sincs pénztárcája. Egy tini csoportból megindul a gitáros felé a … More Egeneto – 14

Lukács 14

Azt gondolják, tenni kell érte. Mások meg vannak győződve, hogy ki kell érdemelni. Oda csak az tartozhat, akinek tökéletes a megjelenése, szépen feldíszített házban él, mindig türelmes a gyerekeivel, becsületességén soha nem esett csorba, és még csak gondolni se szokott rosszat másokról. Azt hiszik, majd ha valamit letettek az asztalra, akkor felkerül a nevük a … More Lukács 14

Egeneto – 13

Hideg szél fúj a buszmegállóban. Mindhárman egy irányba néznek, de nem jön a kiírt járat, csak egy kocsi. Valamiért lassít, majd megáll. Lehúzódik az ablak. Lajos az.– Szálljatok be, hazaviszlek benneteket.Klára és kishúga azonnal mozdul, anyjuk torpan csak meg.– Vége is a temetésnek?– Ami engem illet, vége. Gondolom a torra ti se mennétek.Az autóban csak … More Egeneto – 13

Lukács 13

Harmadik napja próbálod egyedül kitölteni az almalevet. Folyton kiburítod. Jó, ma még megpróbálhatod, hátha.Háromszor hívtam. Nem veszi fel. Mit kellene tennem? Adok neki még esélyt, hátha.Három éve próbálkozunk, egészen idegörlő ez a várakozás. Talán 2025-ben sikerül, hátha.Háromszor buktam meg a vizsgán, kérvényeztem egy utóvizsgát. Most átmegyek, hátha. Az élet tele van kegyelmi pillanatokkal. Amikor többszöresen … More Lukács 13

Egeneto 12

Jégvirágokkal díszített sírok között lépdelnek. A ravatalozóban csend ül és a család. Csak Mari mellett árválkodik egy szék. Kisebb felháborodást fog szülni, ha Lajos nem jelenik meg az anyja temetésén. A figyelmesebb kint állók látják csupán, hogy Lajost a nagy tölgyfa támogatja. Nem érzi jól magát, szívesen leülne a melegben, de ő nem része már … More Egeneto 12

Lukács 12

Látom, hogy tűzforró a leves, de azért belekóstolok.Olvastam, hogy harapós a kutya, de engem biztos nem fog bántani.Emlékszem, hogy megkértek, hogy ezt senkinek se mondjam el, nem is mondom, csak annak, akit én is megkérek, hogy senkinek se mondja el.Megtanultam, hogy mik a közelekedési szabályok, de most nagyon sietnem kell.Tisztában vagyok vele, hogy személyesen sokkal … More Lukács 12

Egeneto – 11

– Csak ki lettem dobva otthonról, hallod-e!– Legalább nem egyedül nézem a meccset. Klára épp most ment el. Nem találkoztál vele?– Vele pont nem. Biztos elkerültük egymást. Mit szóltál, hogy otthon kikapott a Bayern? Ugrott a Tippmixem.– Van ilyen. Én ezért sem játszom. Neked is mindig mondom, hogy felesleges.– Én meg neked, hogy a te … More Egeneto – 11

Lukács 11

Olyan csodálatosan zongorázol. Segítesz egy egyszerű dalt megtanulni?Bárcsak én is bátran ki mernék állni ennyi ember elé beszédet tartani. Tudnál segíteni, hogyan győzzem le a lámpalázam?Mennyei ez az almáspite! Elkérhetem a receptet?Villám gyorsan megcsináltad az adminisztrációt. Jó lenne, ha én is így értenék a számítógéphez!Olyan türelmes vagy a gyerekekkel. Úgy örülnék, ha nekem is sikerülne!Hihetetlen … More Lukács 11

Egeneto – 10

A nyikorgó szerkezet nehezen akarja nyitni a száját a földszinten. Kezével segít rá a váratlan vendég. A liftben áll egy néni. Tóni vár egy kicsit, de a néni nem mutat szándékot a kiszállásra.– Hanyadikra? – kérdezi illedelemből a férfi.– Kilenc.Tóni a tizedikre. Jobban örült volna, ha kevesebb időt kell összezárva töltenie az ijesztő nénivel, de … More Egeneto – 10

Lukács 10

Neheztelek erre a nőre, múltkor is kihúzta magát az ügyeleti beosztásból. Békesség neked!Furcsa ez a szomszéd, mindig olyan rossz szagok jönnek ki a lakásából, mikor nyitja az ajtót. Békesség neked!Fogalmam sincs ki lehet ez az ember, korábban nem járt az edzésre. Békesség neked!Szerencsétlen asszony! Három szatyor, három gyerek! A nyakára még nem kellene valamit akasztani? … More Lukács 10

Egeneto – 9

– Tisztelt bírónő, kérvényezném, hogy december 15-én pénteken, tudván, hogy másnap semmilyen tanulmányi kötelezettség nem hárul ránk az oktatási intézményünk irányából, engedélyezze éjszakába menő, csoportos felkészülésünket a tavasszal tartandó érettségi vizsgákra. A csoport létszáma három, kizárólag X kromoszómákkal rendelkező személyek kerültek meghívásra, életkor tizenkilenc év alatt.– Kitty, ne idegesíts már! Mit akarsz? Átjönnek a csajok, … More Egeneto – 9

Lukács 9

Ma tudjátok a kérdésre a feleletet? Ehhez beszélni kell a ma élő sokasággal, és szóba hozni Jézust. Mit gondol róla a szomszéd? Mit a munkatárs? Mit mond a legjobb barát? És a házastárs? Ez még nem a tanítványozás, nem meggyőzés, mégcsak nem is bizonyságtétel. Csupán a helyzet felmérése. A nulladik pont. Mit gondolnak ma Jézusról … More Lukács 9