Hat évvel ezelőtt egyik oldalamra fordulva sem tudtam kényelmesen aludni. Hatalmas dudoródó hasam egészen amorf alakokat öltött, mikor a benne ficánkoló első gyermekem kinyújtóztatta végtagjait. Nagyon vártam már ezt a napot. De nem azzal a bohó izgalommal, mint idén a lányok az első zsúrt. Én úgy éreztem magam, mint egy maratonfutó, akit az utolsó öt kilométeren valaki kigáncsol, de valahogy még elhúzza magát a célig. Kimerült voltam. Az előtte lévő hónapokat ágyba parancsolva töltöttem, a negyedik emeleti börtönszobát csak az orvosi vizsgálatokra hagyhattam el. És mire a pocakban lévő már bátran megszülethetett volna, az utolsó hétre én robbantam le, és lebénult a fél arcom. Talán életemben akkor haragudtam legjobban Istenre.
December 18-19-én az emberek sürögnek, forognak, boltokban hagyják a fizetésük javát, évzáró céges vacsorákon koccintanak, karácsonyi vásárokban keresik azt a hangulatot, amit lehet, hogy a szobájukban sokkal könnyebben meglelhetnének. Én éppen anyává születtem, de úgy, hogy előtte békét kötöttem az Istennel. Azon az adventen más megvilágításba került bennem Jézus testet öltése. Mert az, akiről János evangélista olyan misztikusan, titokzatosan beszél, – hogy Istenként ő volt a teremtő szó, ő az az értelem, amit szavakba is alig tudunk önteni, mégis összetartja az egész világot, az a szeretet, ami láthatatlan és oly sokszor megmagyarázhatatlan, az az üzenet, amit Isten kőtáblára vésett, szívekbe csöpögtetett – amit Logosznak, Igének mond, az emberi méhben növekedve megszületett erre a világra.
Abban az adventben újra megszületett számomra az az Úr Jézus, akit higgyétek el korábban is ismertem, de aki minden egyes évben, sőt akár minden napon fel tud fedni valami újat magából. Azon az utolsó estén valami ilyesmit mondtam: Nem tudom, miért ez a sok teher, de nem akarom ezt Nélküled végigcsinálni. A Teremtőnek ott kell lennie minden új élet születésénél, hiszen nélküled semmi sem lehet, ami létrejön. Légy újra szabadítómmá! Aztán valami megmagyarázhatatlan nyugalom ölelte át a fáradt, megtört, néhol mozdulni se bíró testem, és a békesség köde reggelre, sőt a vajúdásra sem oszlott fel.
Miért mesélem el ma ezt nektek? Mert kívánom, hogy idén karácsonykor ebből a misztikus Istenből ti is lássatok meg valami újat, szabadítót, és ne lehessen olyan nehézség az életetekben, ami eléri, hogy haragba legyetek az Istennel. Béküljetek ki Vele, mert ő az az Ige, ami nemcsak az egész világot mozgatja, de a ti életeteket is.
Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. Ő kezdetben Istennél volt. Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. János 1,1-4
Váróterem 