Amikor ismeretlen helyre megyünk, megtervezzük az utazást. Sokan GPS-hez nyúlnak, mások fejben skiccelik fel az útvonalat, vagy van, aki ráhagyatkozik az útitársra, sofőrre. Milyen érdekes, hogy az életünkkel kapcsolatban van, hogy csak sodródunk. Vagy azért, mert nem látjuk világosan a célt, vagy azért, mert meg vagyunk győződve arról, hogy a célt sokféleképpen elérhetjük. Amikor Jézus kimondja, hogy Ő az út az Atyához, tisztázza a célt és az egyetlen módját az odajutásnak. De mit jelent ez?
Talán észre se vesszük, de úgy születünk erre a világra, hogy hatalmas szakadék választ el bennünket Istentől. És ha törekszünk is arra, hogy a legjobb módon rendezzük be a saját oldalunkon lévő életteret, nem egyszer erőtlenül esünk be az ágyunkba, majd frusztrációkkal kelünk. Olyan mintha a mi oldalunkon bármi elromlohatna, és gyakran be is következik. Néha önhibánkból, máskor mások vétségéből, és nem egyszer megmagyarázhatatlan, indokolatlan okból. Ámde létezik egy hely, ahol nemcsak megjavítani tudják az elrontott dolgokat, de arra az oldalra az is igaz, hogy örök garanciát adnak mindenre, mert úgyse fog tönkremenni semmi. A két oldalt azonban hatalmas szakadék választja el. Mikor Jézus arról beszél, hogy ő azt út, akkor ezzel azt mondta, hogy ő átjött a mi oldalunkra a szerszámosládájával, és munkaidő végét nem nézve dolgozott a hibajavításon. Maga mellé inasokat gyűjtött, ők is hadd tanulják a szívek, lelkek, életek javítgatását. Csakhogy ettől még maga az oldal alap tulajdonsága adott, és újra elromlanak dolgok. Ezért vállalta, hogy aki bízik benne, azt átviszi a másik oldalra az élete árán is. Hiába állítanak egyebet, más erre nem képes. Csak Ő.
Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam. János 14,6
Váróterem 