Legtöbbször így szólítottak a körülötted állók. Mestert, tanítót láttak benned, és a közeledben fokozódott bennük a szomjúság az Isten igazságára. Olyan ez, mint egy kimerítő út után egy kúthoz érkezni, felhúzni belőle a hideg vizet, és fáradhatatlanul inni, kifulladásig. Megértem őket. Én is keresem a lehetőséget, hogy minden alkalommal hallhassam a tanításod. Sokan teszik ezt, mikor rajongni kezdenek valakiért, és igyekeznek minden koncertjére vagy előadására megszerezni a jegyet. Böngészik az ikonokat, a példákat, hinni akarnak abban, hogy léteznek hiteles emberek, tehetségek, akik egyik-másik talentumból mennyei mennyiséget kaptak. Keresik a zenében, színházban, showműsorban a katarzist, a libabőrt, mikor sikerül kiszakítani a lelket a földre húzó gravitációs erőből, hadd repüljön legalább pár pillatig, hiszen arra teremtetted, nem? Talán ezt a repülést érezték a közeledben a tanítványaid is. Nem csodálkozom ezen. A Te tanításod egészen máshogy hatott, mint bármilyen mesteré. Azt suttogták, hatalommal tanítottál, míg másnak csak a tudás töredékessége jutott. Nálad a mérhetetlen ismeretet kiegészítette az az erő, amivel fölözöd a legprofibb fizikatanárt is, aki az elméletet izgalmas kísérlettel magyarázza. Te azt mondtad egy hozzád vitt betegnek, megbocsátod a bűneit. Ezen persze mindenki megbotránkozott, mert ezt maximum Isten tehetné meg. Hát kinek képzeled magad? – kérdezték. Ma is vannak ilyen szemtelen diákok, de tényleg! De Te nem üvöltötted le őket, nem adtál fegyelmit, nem zavartad ki az óráról őket. Lehetetlen? – kérdeztél vissza? (Úgy képzelem el, hogy még mosolyra is húztad a szádat.) – És az, hogy a béna járjon? Erre felállt a járásképtelen. Nem csoda, ha mindenki elképedt. Bezzeg, ha másnap felelni hívtad volna őket, készülés nélkül is ötöst kaptak volna, annyira beléjük égett a tananyag. Így tanítottál Te. Nem kellett nagy nevekre hivatkoznod, britt tudósok munkáját sem írtad lábjegyzetbe. Ha létezett volna AI, csak megmosolyogtad volna annak esetlegességét. Olyan természetességgel beszéltél a Mennyek Országáról, mint amikor a látogatókat körbevezetem az új lakásunkban, és mesélek nekik a bútorok eredetéről, a legkedvesebb zugaimról, a festék által eltakart repedésről, és kérem őket, érezzék otthon magukat. Te is erre kértél bennünket, tágra nyitottad az Országod ajtaját, mennyei lakomákra, csodás gyógyulásokra, előíz kóstólóra hívtál bennünket. És amikor kiderült rólunk, hogy mi nem tanultunk eleget, puskáztunk, lestünk másról, és elbuktuk a vizsgát, úgy döntöttél, magadnak írod be az egyest. Helyettünk estél ki az élet iskolájából, Te, akinek minden ismeret a birtokában volt. Nekünk átadtad a csillagos ötös, dicséretes bizonyítványunkat, és megjött az SMS is, hogy felvételt nyertünk a Mennyek Országa Akadémiára. Azóta is csak nézzük, és nem térünk magunkhoz. A szemeszter kezdése még odébb van, de a tudat, hogy bejutottunk, egészen megváltoztatta az életünket. Hát ilyen Mester voltál és vagy!
Váróterem 