Úr, aki valaminek a tulajdonosa.
Úr, aki hatalmasabb, magasabb pozícióban, rangban áll.
Úr, akinek a nevét sem illendő kiejteni, aki olyan mint Isten vagy Ő maga az.
Úr, akit a beszélőpartnere tisztel, csodál, akár követni is akar.
Úr, akit szolgálni lehet.
Mindezek fényében, ha azt mondom Úr Jézus, megvallom, hogy az Ő tulajdona vagyok. Magam fölé helyezem Őt, és elismerem, hogy hatalma van fölöttem, amivel nem visszaél, hanem a segítésemre használja. Úr Jézus, mondom, mert nem elég egy szokványos keresztnév, amit olyan sokakra használtak korábban, ki akarom fejezni, hogy arról a Jézusról beszélek, aki Isten. Uram, szólítom meg az imáimban, mert a szavaimmal is le akarok borulni előtte kifejezve legmélyebb tiszteletem. Úr, mert csak Neki akarom megengedni, hogy irányba állítson, küldetésre hívjon, és őt akarom szolgálni.
És mi történik, ha ezt a címet más birtokolja az életemben? A főnököm, a házastársam, a tanárom úgy kezd el viselkedni, mintha a tulajdona lennék, aki fölött önkényesen rendelkezhet. Szavakban, tettekben, sőt még a mimikával is kifejezi, hogy hatalma van fölöttem. Elnyom, hogy minél egyértelműbbé váljon, ő fölöttem áll. Elvárja, hogy szájtátva csodálják, hogy mindenki elismerje kivételességét, melyhez képest mindenki más általános. Szóvá teszi, ha valaki a formaiságokat kerülve elhagyja a méltóságjelzőket, az illő megnevezést. Számára a normális, hogy mindenki körülötte forog, az ő kedvét keresi és őt szolgálja.
Érzed te is a gyomrodban vagy a szívedben azt a furcsa nyomást? Érted, miből akar bennünket az Úr Jézus megszabadítani? Ő az, aki megmutatja számunkra milyen az az Úr, aki felemel, megerősít, értékesnek tart, és mindezért nem kér előleget, jutalomként adja, hanem előbb mint mi felfognánk.
Váróterem 