Egyszerű lefekvés előtt párbeszédnek indult. Fáradt napjaimon könnyen felbosszant az időhúzásnak vélt kérdezhetek még valamit közbeszólás. S közben oly sokszor ez a pár mondat világlik ki legélénkebben az egész napból. Ott a meleg takaró alatt, a sötétség bizonytalan homályában kinyílnak a kicsi szívek, csacsognak a kicsi szájak, és kutatják a világ bölcsességét. Ma este a kisebb kért még néhány puszit elalvás előtt. Elhalmoztam párral, majd mélyen elgondolkodva megszólalt:
– Annyi puszit tudsz adni, ahány ember él a földön?
– Az bizonyosan nagyon sok időbe telne – válaszoltam.
– Mennyibe?
– Nem tudom, de holnapra megmondom.
– Ha lesz elég időnk, mert ráérünk, akkor kipróbálhatjuk valamikor.
Hát így esett, hogy lefekvés után felcsaptam a laptopom, és megkérdeztem az AI-t: Mennyi időbe telne, ha annyi puszit szeretnék adni a lányomnak, ahány ember él a földön? A választ az alábbi táblázat tartalmazza, ezzel a tömör indoklással: Ha annyi puszit adnál, ahányan élnek a Földön, az „örökkévalóság-projekt” lenne.
Amikor reggel felkel a lányom, el is mondom neki a tervet. Van időnk, hiszen amúgy is “örökkévalóság-projektben” utazunk.
Bizony, bizony, mondom nektek: aki hisz, annak örök élete van. János 6,47
Váróterem 