Ünnepeljük a házasságokat – hallottam egy előadáson pár napja. Ez könnyen teljesíthető, gondoltam, hiszen a napokban leszünk tíz éves házasok (polgárilag). De belefészkelte magát a gondolataimba az az állítás is, hogy a maguk természetéből a kapcsolataink nem erősödnek, hanem hanyatlani fognak. Az alap felállás tehát nem az, hogy a kapcsolatok önmagukban is fejlődnek, sokkal inkább hasonlítanak egy emelkedőn felfelé tekeréshez. Aki nem teker, még vissza is gurulhat a lejtőn.
Tíz év házasság után sem találtam meg a bölcsek kövét a témában, de a nézőpontom sokat változott. Hadd hozzak erre a változásra egy példát. Habár a természet körül vesz bennünket, gyerekként is találkozhatunk szemet gyönyörködtető helyekkel, mégis van egy pont, mikor rácsodálkozunk a teremtett világ apró vagy éppen hatalmas alkotásaira. Innentől keresni kezdjük a szépet, a lélegzetelállítót, azt a helyet, ami ámulattal tölt el bennünket. Hasonló találkozásom volt életem során a házasságokkal is. Gyermekként láttam jónak tűnő köteléket, távolról és közelről is beleszagolhattam egymást romboló kapcsolatokba, majd eljött a pont, amikor felnyílhatott a szemem arra, milyen csodálatos az Isten, aki a fehér hegycsúcsok és türkiz színben tündöklő folyamok mellett megalkotta a házasságot is. Mindig ott a lehetőség, hogy szidjam – mind aki csak csikkel és gyorséttermi hulladékkal teledobált parkokat lát –, hogy a természet és a párkapcsolatok se az igaziak már. De azt is megtehetem, hogy körbekerítem a világ egy szegletét, kigyomlálom, megtisztítom, újraplántálom, gondozom, hogy idővel szent és az eredeti Alkotóra mutató hellyé váljon a környezetében. Hogy sikerül-e ez a házasságommal? Nehezen. Ennek egyik oka én vagyok, a másik a bűnös természetem, és a fenti példa, hogy bizony ezt a biciklit tekerni kell vagy tolni, de egy biztos, magától nem működik. Az sem segíti a történetet, hogy szerepeim közül ebben teljesítek a legrosszabbul. Egy biztos! Nem a házasság a hibás, ahogy a teremtett világ sem tehet róla, hogy telehánytuk széttobált palackokkal és alig használt ruhákkal. De akkor mit lehet tenni? Sokan azt mondják, a házasságban egyre jobban megismered a másikat. Szerintem ez csak fél igazság. A házasság lehetőséget ad arra, hogy sokkal jobban megismerjük magunkat is. És az egyik dolog, amit tehetek, hogy kezdek is valamit ezekkel a felismerésekkel. Ahogy nem hagyom annyiban a szennyestartó mellé ledobott ruhát sem, ha kell minden héten puffogok érte, úgy nem szabad legyitenem a magam konokságára, a másikat idegesítő viselkedésemre sem. Timothy Keller és felesége, Kathy Keller írt egy könyvet (A házasságról, Illúziók és félelmek helyett kiteljesedés), amit először öt éve vettem a kezembe. Folyton azt hangsúlyozta, hogy magamon kezdjek el változtatni. Erre mi forgott végig a gondolataimban? Milyen jó lenne, ha ezt a férjem olvasná! Csakhogy ez nem így megy. Én magamat tudom beleadni. De beleadom? Mióta gyerekeink vannak még nagyobb felelősséget látok a házasságban, mert szeretném, ha számukra nem a “csikkekkel teleszórt park” lenne a természetes. Ennek ellenére, ajj, de sokszor elbukunk. De számomra a házasságot nem a bukások hiánya teszi széppé, hanem a kapcsolat folytonossága, az abban való egymásra utaltság és az újat teremtés lehetősége. Ami pedig motivál, az nem az emberek megítélése, végső soron nem is a gyerekeimnek mutatott példa, sokkal inkább az, hogy Isten gyönyörködhessen bennünk.
Nyáron a világ egyik legismertebb parkjában mentünk el kettesben biciklizni. Ekkor úgy döntöttünk, tandemre szállunk. Sokat tanított a házasságról az a két óra. Én háttul ültem, bámészkodtam, majd egyszer csak megkérdezte a férjem, te is tekersz? Tekertem, de nem mindent beleadva, gondoltam ezeket a bicikliket, mivel ketten tekerjük, könnyebb hajtani. Tévedtem. Amíg én hátul elvoltam, a másik majd beleszakadt, hogy a kettőnk súlyát cipelő kerékpárt mozgásra bírja. De amint rákapcsoltam, jött is a jelzés, most már nekem is könnyebb.
Végül mire indít ez a tíz év? Imára. Imádkozom azokért, akik nem élnek házasságban, de szeretnének. Hogy legyen meg számukra is az a szent (elkülönített), körbekerített kert, ami csak az övék, évek múltán szedhessék gyümölcsét, láthassák meg gazdagságát. És imádkozom a házasságokért, hogy legyen erő tekerni, együtt, nem belehalva, nem feláldozva magunkat, nem sértetten, sem dacból, nem ugye megmondtam óbégatásokkal, nem a vezető helyért kardoskodva, hanem szeretetben. Bárcsak ilyen házasságokkal lehetne telve a világ!
Váróterem 