– Úgy volt, aranyom, hogy a nyuszis hebehurgyaság ki sem volt találva. Ünnepen senki sem ment ki a földekre négy napig. Dédmama szombaton sem engedte ki papát kódorogni, nehogy lemaradjon a feltámadásról. Nem rá értette, hanem az esti misére. Elmentünk mindahányan éltünk a faluba. És amikor a pap azt mondta, feltámadt, akkor bizseregni kezdett a bőre gyereknek és öregnek egyaránt. Hazamenve, anyám vágott a föllógatott sonkából mindenkinek egy sarkot. Olyan íze volt, mintha a mennyországba haraptunk volna. Ma meg nyusziznak, arról nem is beszélve, hogy egész évben zabálnak sonkát, nincs abban semmi különös az ünnepen.
– Lehet, mama, de a bizsergés megmaradt.
Váróterem 