Váróterem

Amikor ezt felismerte, elment Mária házához, aki a Márknak is nevezett János anyja volt. Itt sokan voltak együtt és imádkoztak. Amikor megzörgette az ajtót, odament egy Rodé nevű szolgálólány, hogy megtudja, ki az. Megismerve Péter hangját, örömében nem nyitotta ki a kaput, hanem beszaladt és hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt. De azok azt mondták: Elment az eszed! Ő azonban bizonygatta, hogy úgy van. Azok erre így szóltak: Az ő angyala az! Péter azonban tovább zörgetett, amikor pedig kaput nyitottak és meglátták őt, elámultak. Akkor intett nekik a kezével, hogy hallgassanak, és elbeszélte nekik, hogyan vezette ki az Úr a börtönből, majd így szólt: Mondjátok ezeket Jakabnak és a testvéreknek! Azután kiment, és más helyre távozott. Amikor megvirradt nagy riadalom támadt a katonák között, hogy vajon mi történt Péterrel. Heródes pedig kerestette őt, és amikor nem találta, kivallatta az őrséget és megparancsolta, hogy végezzék ki őket. Azután lement Judeából Cézáreába, és ott tartózkodott. Apostolok cselekedetei 12, 12-19

Néha kiscsoportban vagy ifjúsági alkalmon megkértem a hallgatóságot ilyen hosszabb igeszakasz után, hogy emeljen ki egy szót a történetből. Egy szót, ami őt megragadta. Ez egy jó eszköz arra is, hogy figyelmesen olvassuk reggel a Szentírást az otthonunkban. Feladatkor jobban odafigyelünk arra, amit csinálunk.

Ha most egy szót ki kéne emelnem, azt mondanám, hogy „magától”. Mi megy ma „magától”? Semmi. A dolgok, az eszközök azért működnek, mert bedugjuk az áramba, vagy azért, mert mi megmozgatjuk őket. Úgy gondolom, hogy a Föld sem magától kering, hanem az Isten gondoskodásának az eredménye, hogy mozog, hogy még élünk, hogy van. „Magától.” Hány dolog van, amit szeretnénk, ha magától sikerülne, hogy magától a miénk lehessen! Tudjátok, ha Istennél keressük a dolgokat, akkor sokszor az Ő ajándékai „magától” a miénk lesznek. „Magától” működik az Ő kegyelme.

Ha a prédikációt három pontban szeretném összefoglalni, mondhatnám, hogy alvás, imádság és halál. Ez elég furcsán hangozna. Nem elég mély, nem elég mennyei, nem eléggé szakít ki a hétköznapokból. Tudjátok, sokszor a mindennapjainkra is így nézünk: vannak a megszokott teendők, az alvás, evés, munka, és csak ezeket látjuk meg. Ahhoz, hogy a mennyei magasságot, Isten Országát is észrevegyük ezekben a dolgokban, idő és figyelem kell. Adja meg Isten, hogy legyen figyelmünk az Ő igéjére, észrevegyük, hogy ezeknél a hétköznapi cselekedeteknél mennyivel többet akar tanítani nekünk.

A kegyelem természetéről lesz szó. A kegyelem természetéről, ami megnyugtat bennünket, megdöbbent és végül győz. 

Megnyugtat a kegyelem ismerete. Téged mennyire? Hogy őszintén tudj válaszolni magadban erre a kérdésre, azt is megkérdezem, hogy milyenek mostanában az éjszakáid? Hogy alszol? Még azt is megtehetném, de nem fogom, hogy azt mondom, álljon fel az, aki az előző éjszakát átaludta. Azért mondanám, hogy álljon fel, mert én átaludtam. De mennyire jellemző ránk az, hogy nem tudunk aludni, mert meleg van; nem tudunk aludni, mert holnap olyan dolog történik, ami nagyon foglalkoztat bennünket; nem tudunk aludni, mert olyan dolog történt, hogy nem tudunk aludni az emlékektől; nem tudunk aludni, mert ott van a fájdalom a szívünkben, hogy elveszítettünk valakit; nem tudunk aludni, mert annyira örülünk valaminek, hogy most nincs itt az ideje az alvásnak. Sokszor az éjszakák őszintébben mutatják meg a lelki állapotunkat mint a nappalok. Ha valamilyen nagy eseményre várunk, olyan természetes, hogy izgulunk. Nem is mondom el nagyobbik lányunknak, ha valami különleges dolog fog történni, mert nem lehet elaltatni. De mi lenne, ha azt mondanám, hogy a holnapi napon meghalsz? Tudnál aludni ma még? Békésen hajtanád nyugalomra a fejedet? Beszélgettem az igeszakaszról egy kicsit Szonjával, nagyon jó volt a tanácsa, hogy nézzem meg az aradi vértanúk utolsó éjszakájáról a feljegyzést, hogy ők mit tettek a kivégzésük előtt. Megmaradtak levél töredékek, amiket a szeretteiknek írtak. Olyan jó volt olvasni, hogy többségük hívő ember volt. Nem szeretném az összeset megosztani, de Török Ignácét igen. Az az ember, aki tudja, hogy másnap kivégzik, ezt írja: „Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.” Nem a halálfélelmet érzem az ő szavaiban, mégis hányan vannak, akik ha megtudnák ezt a megdöbbentő ítéletet, ha tudnák, hogy mikor lesz vége az életüknek, akkor félelem lenne a szívükben. Nemcsak a világban, a hívők között is.

Meglepő, hogy az igében ott van Péter, aki harmadjára került szorult helyzetbe, fogságba. A szolgatársát talán a szeme előtt kivégezték, a nép őrjöng örömében, és várja az újabb csepp vért, de Pétert még nem ölik meg, mert ünnep van. Majd az ünnep után! Legszigorúbb őrizetbe vetik. Tisztában volt vele, hogy holnap őt végzik ki. És mit csinál? Alszik. Alszik! Olyan mély álomba zuhan, hogy amikor világosság támad a cellában, nem azért, mert felkapcsolták a villanyt, hanem az Úr egy angyalt küld és az bevilágítja az egész fogdát, fel sem ébred rá. Nem olyan álom, amikor kínodban elalszol, és nem is emlékszel, hogy mikor, hanem jó mély álom, amiből az angyalnak szinte fel kell ráznia. A mostani fordítás így írja, hogy „meglökte az oldalát”. Hát mi ez, ha nem a kegyelem ismerete, ami ekkora nyugalmat ad Péternek? Csodálatos ez a nyugalom! Látjátok, annyiról van szó, hogy valaki alszik, és mégis megláthajtuk benne, hogy Isten kegyelmét ismeri, és úgy él, hogy az életében a legnehezebb pillanatokban, a halála előtti órában  – Istennek hála ez később következett be -, de annak a tudatában, hogy ő meg fog halni, még akkor is „halál nyugodt”. A kegyelem ismerete, az Isten hatalmának ereje, amit ő pontosan ismert, az adja ezt a békét neki. Te mit gondolsz, az életedben ez a béke mennyire van jelen?

Van egy tízes skála, ami méri, hogy az életedben milyen fokú az aggodalom. Ha mondjuk az aggodalom négyes, akkor a fennmaradó hat az a békesség. Nálad mi az arány? Mi a szám? Igen, most itt vagyunk ebben a gyönyörű templomban, testvéri közösségben, mennyei dolgokról beszélünk, tudom, hogy sokan úgy ültök itt, hogy nehogy eszembe jusson, hogy el kell menni hétfőn boltba, mert azon fog járni a fejem, hogy nem hiszem el, hogy ez megtörténik az anyagi helyzetemmel, megtörténik az országgal, világgal. Három éve azt mondják, hogy infláció van. De nem az a legnagyobb probléma, hogy a pénzünk elértéktelenedik, hanem a beszélgetéseink és az egész életünk értéktelenedik el. A beszélgetéseink értéktelenné válnak, mert amikor megállsz egy testvér mellett, nem mély dolgokról kezdtek el beszélni, hanem két évvel ezelőtt arról, hogy mi lesz most a járványban, beoltottad magad? Most miről beszélünk? Drága lett ez, az, amaz, nem elég a fizetésem, stb. De ha ez határozza meg az életünk, akkora hol marad a békére és nyugalomra az idő? Nem elkeserítő, hogy erre nem hívják fel a figyelmünket, hogy: Hé, ember, az egész életed kezd értéktelenné válni, mert azzal foglalkozunk, amire az Úr Isten azt mondta, hogy „moly és a rozsda rágja meg”. Azt kérte tőlünk az Úr Jézus, hogy a fentvalókat keressük. Ne értsetek félre, tudom, hogy kell enni, inni, ruházkodni, ahogy az Úr Jézus is pontosan tudta, hogy szüksége van erre az övéinek, de nem mindegy, hogy milyen százalékban gondolkodunk erről.

Tudjátok azért ilyen súlyos ez a válság, ami az életünket éri el – és nem a gazdasági válságról beszélek -, mert nincs a kezünkben a megoldás. Amikor itt volt a járvány, a mi kezünkben volt a megoldás? Nem. Most, hogy holnap nem tudjuk mennyi lesz az euró, a mi kezünkben van a megoldás? Nem. Belevisznek minket egy aggódási spirálba úgy, hogy magunkat ki se tudjuk szabadítani, mert nem tudsz mit tenni. Mintha minket is börtönbe zárnának, jó sok lakattal, őrökkel, hogy ki ne szabadulj onnan. Nehogy örülj! Nehogy hálás legyél! Nehogy elégedett legyél! De ha nem a mi kezünben van a megoldás, akkor miért nem arra fordítjuk az időnket, hogy az Úr Istenhez kiáltsunk? Miért nem kulcsoljuk össze a kezünket és ahhoz kiáltunk, akinek nincs számára lehetetlen? Mi el sem tudjuk képzelni, hogy fog ebből kijönni az országunk. De Ő tudja! Mint amikor Izráel népe Babilonba került, ők vajon el tudták képzelni, hogyan fognak hazajutni? Nem az ő kezükben volt a megoldás, de évek hosszú folyamán át imádkoztak az Úrhoz, hogy „Te cselekedj”! Most talán mi is ebben az időben élünk, hogy imádkozzunk az Úrhoz, zörgessük az ajtót, de úgy, mint ez a gyülekezet, akikről olvasunk, hogy „buzgón imádkozott, szüntelenül imádkozott és könyörgött”. Ne konkrét forgatókönyveket mondjuk az Istennek! Miért kell imádkozni most, ma? Hogy „jöjjön el a Te országod”. Ott nem lesz betegség, és lehet, hogy ez rosszul érint, de ott nem lesz pénz, és mégis minden értékes lesz. „Jöjjön el a Te országod”, már itt mutasd meg a földön, azt a mennyei távlatot, ami a miénk, az Isten Országa már itt legyen a miénk, hogy kiszakítson ebből, amibe lenyomnak minket. És igen, imádkozhatunk azért, hogy „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”, és higgyétek el, hiszen hány ilyen bizonyságot hallhattunk azoktól, akik a szegénységet járták meg az életükben, hogy Isten a legnehezebb helyzetben is megadta a kenyeret. Na jó, lehet, hogy nem az úszómedencét, de a „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Nem lesz pénz, nem lesz aszály, nem lesznek természeti katasztrófák, nem lesz betegség, mert az lesz az Úr, aki a természet erői felett is Úr, és az lesz az Úr, aki ennél sokkal értékesebb dolgokat akar nekünk adni, mi mégis hányszor evilági dolgokért imádkozunk!

De azt is látjuk ebben az igében, hogy a kegyelem ismerete nemcsak megnyugtat, hanem megdöbbent. Olyan példás, hogy Jakab kivégzése után ez a gyülekezet összegyűlik egy házban, és buzgón imádkoznak Péterért. Nem szétszélednek, hogy nincs tovább, a vezetőinket sorban kivégzik, mi lesz velünk, hanem buzgón imádkoznak Mária házában. Nem azt mondják el, hogy mi, hol, és hogyan történjen meg. Kálvin szerint azért imádkoznak, hogy Péternek még a halála is tudja előre vinni a missziót, adja meg Isten, hogy még ezek a mártírhalálok is lendítsék előre a missziót.

Sokszor abba a csapdába esem, hogy az imádkozásaimmal szinte megmondom Istennek, hogy mit szeretnék, és mikor és hogyan. Amikor eldöntöttük a férjemmel, hogy szeretnénk gyermeket, kész terveim voltak, ezt – mivel jó a kapcsolatom Istennel -, el is mondtam, hogy hogyan legyen. Teltek múltak a hónapok és nem úgy lett. Egyszer megelégeltem, úgy döntöttem, hogy jó, akkor majd lesz gyerekünk, amikor lesz, foglaljunk le egy exkluzív utazást nyárra. Le is foglaltuk, aztán Isten megviccelt, mert én már nem tudtam oda elmenni, mert a várandósságom olyan szakaszában voltam, hogy nem mehettem külföldi utazásra. Nem úgy valósult meg, ahogy szerettem volna, de ismeritek Emmarózát, mégis milyen tökéletesen!

Péternek ez a harmadik fogsága, talán a legkilátástalanabb. Mégis azt látjuk, hogy van menekvés, van szabadulás. Teszek egy angyali kitérőt, óvatosan, mert nagyban befolyásolja az ehhez a történethez való viszonyunkat, hogy mik az előfeltevéseink: hiszünk-e egyáltalán az angyalokban vagy a csodákban. Nem szeretnélek titeket erről meggyőzni, és külön epilógust tartani az angyalokról, inkább azt helyezném a szívetekre, hogy Isten szava a Szentírás az igaz! Az Isten nemcsak úgy képes megoldani a problémáinkat, ahogy mi gondoljuk, lehet akármilyen mély a verem, amiben benne vagyunk, lehet akármilyen értéktelen a pénzünk, Ő akkor is gazdaggá tud bennünket tenni, csak lehet, hogy másképp, mint ahogy mi gondolnánk. Az imádkozók, akik ott vannak a házban, mennyire érdekes, hogy mégsem hiszik el, hogy az imádságukat meghallgatta Isten. Itt érünk el ahhoz, hogy a kegyelem ismerete, a kegyelem néha megdöbbentő tud lenni. Megdöbbennek azon, és „Elment az eszed” mondják a kis szolgálólánynak, aki meglátta Pétert. Ott van egy imádkozó közösség: „Kérlek Uram, segítsd meg Pétert!”, megjelenik Péter: „Hát ez biztos nem ő!” Mi történt? Az imádságaik teljesülését csak a jövőben tudták elképzelni. Mennyire érdekes, hogy az imádságainknak éppen az adhatná az erejét, hogy amiért összeteszem a kezem, azt el is hiszem, hogy már most az enyém. Már a jelenben az enyém! Nem majd meg tud valósulni, ha így meg úgy lesz, hanem elhiszem, hogy az enyém. Most arra hívlak titeket a jövő hétre nézve, hogy itt van mellettünk ez a ház, amire gyűjtünk, mi lenne ha mindenki a jövő héten annyit tenne, hogy összekulcsolná a kezét és úgy imádkozna, hogy elhinné azt, hogy befejeztük, hogy jövő vasárnap bemehetünk oda. Nem is jövő vasárnap, de értitek? Elhinni azt, hogy ez már a miénk, ez valóság, hiszen imádkoztunk érte!

Amikor a színtiszta kegyelemmel találkozik az életünk, akkor annak megdöbbent az ereje. Talán első pillanatban el sem hisszük a csodákat. Olyan jó, hogy Péter miatt lehet nekünk arról tudomásunk, hogy ez hogyan történt: ez valóban csoda volt, mert nem azt mondja az ott lévőknek, hogy „itt vagyok, megjöttem”, hanem azt mondja, hogy „az Úr megszabadított”. Nem azt gondolják, hogy azért, mert ők imádkoztak, az ő érdemük lett volna. Nem azt gondolják, hogy Péter a legjobb szabadulóművész a világban, hanem tudják, hogy itt Isten cselekedett. Itt olyan csoda történt, aminek hetedhét országra szóló híre lesz. Az Úrról tesz bizonyságot. Ez a valódi bizonyságtétel, hogy elmondja, hogy az Úr cselekedte meg az életemben ezt a csodát.

Milyen jó, ha a mi szemünk is észreveszi a hétköznapokban, hogy az Úr cselekedett meg valamit. Talán még azt is, hogy egy éjszakát át tudunk aludni. Minden az Ő kegyelméből van, az Ő ajándékaként! Azt hisszük, csak az lehet a miénk, ami izzadtságszagú, amiért aggódunk eleget, amiért a homlokunkon ráncok jelennek meg. Nem! A kegyelem lényege az, hogy érdem nélkül, cselekedetek nélkül valami a miénk lehet. Ha téged a bűneidből csak a te tetteid tudnának megszabadítani, akkor nagyon rosszul járnál. A valódi szabadságot érdem nélkül adja nekünk az Úr Jézus, az Ő munkájáért.

Megnyugtat, megdöbbent, és a kegyelem mindig győz! Amikor elkezdtem felolvasni ezt a 12. fejezetet, akkor egy kivégzésről olvastam. A Szentírásnak visszatérő forgatókönyve az, hogy látszólag vesztésre áll a csapat, és aztán mégis győz. Amikor ilyen filmet látunk, nyugodtan gondoljunk arra, hogy ezt is az Úr Isten találta ki. Látszólag valaki vesztésre áll, aztán mégis győz. Kivégzik Jakabot, börtönbe vetik Pétert, és ennek mindenki oly módon örül, hogy az elmondhatatlan. Heródes kegyetlenkedései tetszést aratnak. Isten ezt tűri. Nem is tesz semmit. Nem menti meg az övéit, nem mentette meg Jakabot. Látszólag cserbenhagyja őket. Ha van ma szabadidőd, akkor olvasd el az Apostolok cselekedetének 12. fejezetét. Azt tudom mondani, hogy ez egy mini-evangélium, mert benne van annak a halálnak a motívuma, ami megdöbbenthet bennünket, amire azt mondhatnánk, hogy a legnagyobb tragédia az életben; benne van a mértéktelen bűn, ami egy király által szétterjed az egész országban. De ebben a történetben benne van az is, hogy Isten kegyelmes! Ebben a történetben még a feltámadás is benne van, mert Jakabnak nem a temetését kezdik megszervezni, hanem imádkoznak érte, ugyanúgy testvéri közösségben összegyűlnek és imádkoznak Péterért. Miért? Mert ők már láttak egy kivégzést, aminek az lett vége, hogy akit kivégeztek, az feltámadt, és megjelent közöttük. Pontosan tudják, hogy amiért az Úr Jézus Krisztus feltámadt, azért Jakab is a Mennyek Országában látja meg a kaput, ami kinyílik előtte az ő halála után. Krisztusnak a hűséges serege csodákat él meg, még akkor is, ha a halálról kapnak híradást. Ha végigolvastam volna a fejezetet, azt is láthatnátok, hogy Heródes egy betegségben hirtelen meghal. Az Ige győzött, az Isten győzött! Jakab már ezt nem láthatta, Péterék még igen. De a te szemed észreveszi, amikor az Ige győz? Amikor az Isten győz az életedben? Van ideje a szemednek ilyeneket fürkészni? Végül az Isten győz! Ez igaz a mi életünkre is.

Hadd hívjalak titeket egy körtáncra elméletben, mert olyan jó lenne, ha az életünk ezt a táncot, ezt a körforgást járná körbe nap-nap után, hogy a kegyelemmel találkozunk. Talán elsőre megdöbbent, hogy Isten ennyire szeret minket, hogy ingyen adja az Ő legnagyobb ajándékait, a mi szabadságunkat is. Aztán ez a döbbenet átcsap majd egy mennyei békébe. Aztán megint észreveszem egy apró dologban, hogy Isten győzött, talán már meg sem döbbenek, és nyugalom lesz az életemben, és elhiszem azt, hogy az Isten a mai napon is cselekszik és gondja van az övéire. Járjátok ezt a táncot, a lépések alatti ritmust pedig az a dallam adja, hogy Isten nem hagyja magára az övéit.

Elhangzott Szigetszentmiklós-Újvárosi Ref. Gyülekezetben 2022.07.17-én.

Kép forrása