– Szabad ez a hely? – kérdezi a fiatal lány a kínai büfében.
A néni körülnéz. Van más szabad asztal.
– Ha gondolja.
– Köszönöm, jó étvágyat!
– Önnek is.
Két perc sem telik el:
– Gyakran eszik itt? – kérdezi óvatosan a fiatalabb.
A néni felnéz. Nem érti ezt a lányt.
– Az én nagymamám nagyon szkeptikus az ázsiai éttermekkel.
Mint kulcsa zárat, a nagymama szó kinyit valamit a távolságtartó asszonyban. Kiderül, mindketten betelepültek. Messze laknak a családjuktól. Az étkezés végére, aki rájuk néz, biztos benne, hogy rokonok.
– Miért ült ide? – tudakolja a néni búcsú helyett.
– Ha üres asztalhoz ülök, biztosan egyedül eszem. Így volt esélyem közösségre.
Váróterem 