Váróterem

Ritkán hordok készpénzt, a kabátomban szinte soha. Most mégis bekészítem a vonaton ülve. Ezzel akarok fizetni a pékségben.
A vasútállomás hidegében zsebre dugom a kezem. Ujjaim körül körtáncot jár a telefon, a papírpénz és egy csoki. És akkor meglátom azt a földön didergő hajléktalant. A körtánc megáll. A kétezres feszülten vár. A csokiban megfordul egy pillanatra, hogy örülne-e neki egy koldus? A telefon vállat von, ezek szerint ma is ő fizeti a reggelit. A kéz mégis őt szorítja meg. Mindenkinek elkerekedik a szeme.
– Uram, van húsz percem. Ha szeretne valakivel beszélni, hívja fel bátran. 
A segítség ma nem került semmibe.

Kép forrása.