Nekem? Nekem nincsenek
nagy bűneim.
Jó, egyszer rátapostam
egy hangyára.
Direkt.
Nálam maradt a kölcsönkért golyóstoll.
Azt mondtam a gyereknek,
hogy ki van írva a játszóházra:
állatot bevinni tilos,
ezért kell kint hagynia a plüss kutyáját.
Úgy csináltam, mintha már aludnék.
Irigység töltött el az előttem felelő
csillagos ötöse miatt.
Nem mondtam meg,
hogy nem ízlik az étel. Sőt!
Elpöcköltem egy cigarettacsikket.
Átmentem a sárgán.
Meg a piroson is kétszer.
Megszámoltam, hány hajkéktalan
fekszik egy kupacon,
aztán tovább sétáltam.
Rendhagyó ragozásokat
írtam a nyelvizsgára bevihető
szótár E betűjéhez.
Megnéztem más telefonját,
nem csak kívülről.
Komoly elfoglaltságokra hivatkoztam,
pedig csak nem akartam találkozni.
Egy-egy pillanatban,
egy-egy kósza gondolat erejéig
nem tiszteltem a szüleit.
Megosztottam a csodás, családi képet,
de nem írtam oda,
hogy milyen hiszti követte
a kattintást.
Beleittam a tejes dobozba.
Megnéztem a padtárs válaszait.
Azt feleltem,
jól van, minden a legnagyobb rendben.
Belekóstoltam a másik vacsorájába,
amíg a mosdóba ment.
Összemostam a fehér ruhát a bordóval.
Tilosban parkoltam.
Nem zacskóztam be a pékárut.
Nem mostam fogat lefekvés előtt.
A műanyaghoz dobtam
a papír hulladékot.
Ennyi jutott eszembe.
Látod, nekem nincsenek
nagy bűneim.
Váróterem 