Fél ötre érnek haza a gyertyagyújtásos áhítatról. Klári anyja a konyhában tüsténkedik, az apja a telefonnal babrál a nappaliban.
– Keresel valamit? – kérdezi Klára.
– Lajos számát. Gondoltam felhívom, hogy van. Akár át is jöhetne, ha van kedve.
– Szenteste van, apácska – csodálkozik el Klára.
– Éppen azért – fordul felé kis szigorral az apja.
Klára a szobája felé indul. Nincs karácsonyi hangulata. Idegennek tűnik minden hely, még a teste is. Csak be akar feküdni az ágyába, hátha ott magához tér, és rájön, hogy az egészet csak álmodta. Az apja utána szól:
– Maradj!
Engedelmesen lehuppan mellé. Az apa meleg tenyere körülöleli a sajátját.
– Nehéz év volt. Örülök, hogy itt vagy mellettem.
Klárának kis gombóccá szűkül a gyomra. Olyan fontos neki az apja, olyan fontos neki a véleménye. Észrevétlenül letörli az arcán gördülő könnycseppet. Az apja a karácsonyfa fényeit fürkészi.
Húsz perc sem telik el és csöngetnek. A kicsi fut nyitni. Az ajtóban Lajos toporog tétován.
– Beengedsz? – kérdezi a kislányt.
– Hoztá valamit?
– Nem vagyok én se angyal, se Jézuska. Magamat hoztam. Elegendő kegyednek? – azzal beljebb lép.
Bekúsznak az orrába az illatok. Tippelgeti magában, olaj, hal, gyanta, fenyő. Elemeire bontva ismeri, de az összhatás egészen új. Az otthon illata.
A vacsora alatt csak az evőeszközök kopognak. A kicsi sem beszél, izgalommal tölti el az este folytatása. Hamar leszedik az asztalt, majd átmennek a nappaliba. Lajos nem érti, miért érzi magát ilyen komfortosan. A házigazda kezébe veszi a Bibliát, felolvassa a karácsonyi történetet.
– Mi ilyenkor imádkozni szoktunk – mondja leginkább Lajos felé pillantva.
A férfi csak vállat von. Ki ő, hogy megzavarja a rendet?
Az imát a legkisebb kezdi. Őszinte gyermek szavakkal mond köszönetet a templomban kapott ajándékcsomagért, és boldog születésnapot kíván az Úr Jézusnak. Az anya folytatja hálaadással, és fohásszal, hogy mindenkinek szép és áldott éve lehessen az Isten segítségével. Klárán a sor. Köszörüli a torkát. Nem jönnek a szavak. Nem érti az Istent, nem érit magát sem. Valaki hibázott. Apácska hangját hallja, de nem érti a mondatokat. Mégis mintha közelebb húzódtak volna hozzá a körben ülők, mintha átölelnék, mintha vele sírna az egész univerzum, benne talán az Isten is.
Az ámen aktivizálja a kicsit, aki nem bírja tovább türtőztetni magát. Az ajándékok közé vetődik. Lajos is megindul. A Bokk család kérdőn követi a szemével:
– Átkopogok Marihoz, boldog karácsonyt kívánok neki is!
Váróterem 