Az apja halála óta még inkább megromlott a kapcsolatuk a nagyszülőkkel. Szenteste az egyetlen nap az évben, mikor az anyja is elkíséri. Szokássá lett, hogy ilyenkor kimennek a temetőbe, gyertyát gyújtanak, és mamáéknál vacsoráznak. Tomi szívesen törölné az első alkalmak emlékfoszlányait. Volt tányértörés, sírva távozás, egyszer a karácsonyfa is felborult, de arra senki nem emlékszik, hogyan. Nagypapa szinte minden Szenteste beleveszett az anyjába. Őt okolta a gyereke haláláért. A helyzet aztán változott. A nagyszülők hallgatólagosan felmentették a vádlottat, azóta egymást marják. A szomszéd azt mondta, múltkor a boltban is műsort rendeztek. Tomi ma bárhol szívesebben lenne, mint a nagyszülei ajtajában.
– Gyertek be! Temetőben voltatok? – kérdezi a mama.
– Igen. Láttuk, hogy ti is – feleli az unoka.
Az anyja a konyhában teríteni kezd. Mama beszél csak Tomihoz:
– Mindjárt kész a rizsa. Nagyapád a kanapét süppeszti. Ha nem mozogna, csak kapcsold át a tévét, nyomban feltámad a halottaiból, és nekiesik a torkodnak.
– Rendben, mama. Köszi az infót – mondja, és a nappali felé veszi az irányt. Ahogy az ajtóhoz ér, köszönne, de a nagyapja egészen elsápad, ahogy felé pillant, mintha kísértetet látna. Az idősebb férfi erősen megrázza a fejét, hogy kimenjen belőle a rossz gondolat. Mondjuk azt nem tervezte, hogy érthető szavakban távozik:
– Mintha csak apád lépett volna be a szobába. Nagyon hasonlítasz rá.
Tomi nagyot nyel. Belül kaparni kezdi valami a torkát, ilyenkor gyorsan terel. A tévé felé pillant.
– Mit nézel?
A nagyapja ma nem veszi a lapot. Szentimentálisan folytatja:
– Gyere, ülj ide közelebb. Hadd beszéljek kicsit veled, mielőtt a nagyanyád megint belém veszik valamiért. Fiatalon se volt egy egyszerű természet, de most kezd egészen megtébolyodni. Gondold meg erősen, te kit választasz magadnak.
Tominak kis gombóccá szűkül a gyomra. Klárát tegnap engedték haza. Olyan szívesen mesélne róla a nagyapjának. Az égkék szeméről, a kócban hullámzó hajáról, arról, hogy nem olyan indulatos, mint mama, hanem szelíd, de mégis határozott. Arról, hogy Klárával beszélni az nem időtöltés, hanem az idő megállítása és új dimenziók kinyílása. Beszélne nagypapának arról is, hogy Klára szerint a halál után van folytatás. Vagy elhívná Klárát, mert ő ezekről olyan természetességgel beszél, mint a palacsinta receptjéről. De Klára…
– Figyelsz, fiam? Olyan bambán nézel. Beléd van keseredve az élet. Mesélj, mi van veled?
Tomi mondaná, de nem jönnek a szavak.
– Jajj fiam, csak azt ne kelljen átélned, mint nekem, hogy elveszíted a fiad.
Váróterem 