Annyira próbáljuk beosztani az utolsó napokat. Kipikálni a bevásárlólista kihagyott rublikáit, leporolni még az elmaradt szoba polcait, előrelátóbban készülni a tavalyinál. A hónapok óta várt szabadságunkat kezdjük, mégsem pihenünk egy szemhunyásnyit sem. Rohanunk, és a futásunk képes olyannyira felgyorsulni, hogy nem fogunk tudni megállni időben. Az ünnep elszalasztásánál azonban van egy nagyobb buktató. Ha a nagy előkészületekben, a megemlékezés mámorában nem vesszük észre az újra megjelenő Krisztust.
Advent mindig két sávos autóút. Haladunk egyre távolabb a betlehemi jászol történetétől, évkilóméterenként megemlékezve a testet öltés csodájáról, a kézbe vehető, megölelhető, közénk születő szeretetről. Sokszor el is felejtkezünk arról, hogy a szembe sáv sem fölöslegesen lett felfestve. A testet öltött szeretet éppen közelít felénk és újra eljön. Csak nehogy a folytonos visszatekintésben ne lássuk meg azt, aki hatalommal és dicsőéggel megérkezik.
Váróterem 