Jézus mond egy példázatot egy szőlősgazdáról. Nem egy idegenről, nem egy kitalált személyről beszél, hanem a maga történetéről. Ő az a fiú, akit elküldött az apja, hátha megbecsülik.
Úgy küldte el, hogy tudta, mi lesz a történet vége. Jézus is tudta. Az evangélium 20. fejezeténél járunk, a passió előtt. Mégis már többször spoilerezve lett a tetőpont: Jézusnak meg kell halnia. De akkor miért vállalta be? És miért vállalta be az Atya? Ez nagyon nem a mi logikánk szerinti döntés. Mert ha te tudod, hogy a legdrágább ajándék, amit idén becsomagolsz, az a csomagolópapírral együtt a kukában végzi, vajon megveszed-e? Mert ha te tudod, hogy a napokig sütött-főzött, majd gondosan elcsomagolt, ínycsiklandozó ételt a moslékba kaparják, vajon elkészíted-e? Mert ha te tudod, hogy a képeslap, amit kézzel készítettél csak gyújtósnak lesz használva, vajon fáradsz-e vele? Akkor az Isten miért küldte el az ő fiát?
Azokért, akik megbecsülik. A példázat úgy folytatódik, hogy a szőlősgazda másoknak adja a szőlőst, azoknak akik örömmel fogadják az ő legnagyobb szeretettel átadott ajándékét, a fiát, az Úr Jézus Krisztust.
Váróterem 