A régi művelődési központ mára csak évente egyszer telik meg ünneplő embertömeggel. Az karácsonyi koncert különleges alkalommá nőtte ki magát. A tanárok hinni akarnak benne, hogy nem csak a kötelesség, a gyerek szereplése és az adakozás hívja össze az embereket.
A fellépők a színfalak mögötti folyosón készülődnek, csak Tomi fut ki az aulába a szülői tömegbe, mert nála maradt a belépőjegy. Ahogy furakszik, véletlen Klára családjának ütközik. Meglepődik, hogy Klára apja is el tudott jönni. A lány mindig csillogó szemmel beszél az apjáról, igazán különleges kapocs van közöttük. Most mintha ugyanazzal a szempárral nézne farkasszemet. Elpirul, esetlenül köszön, majd tovább tülekedne, de megbotlik Klára apjának botjában.
– Elnézést kérek, az én hibám volt.
Klára apja erősen a feleségébe kapaszkodik. Nem csak a bot miatt van szüksége támaszra.
Tomi tovább siet. Egy kopott zakójú srác állja az útját. Pár pillanat kell, hogy összerakja a képet.
– Nem te zenéltél az aluljáróban?
– Furcsa, hogy megismersz. Valaki ezt a jegyet dobta pénz helyett.
– Most te hallgathatsz majd engem gitározni – mosolyogja el magát Tomi.
– Jobban nézel ki mint múltkor, de belül nem vagy jobban, ugye?
Tomi úgy érzi, mintha nyitott könyvként heverne a fiú előtt. Ekkor meglátja az anyját az egyik oszlop mellett, ezért elköszön:
– Bocsi, mennem kell.
Anna néni próbálja csitítani az osztályt, mikor Tomi visszaérkezik.
– Lehet, hogy a férjét láttam kint, tanárnő?
– Bármi lehetséges. Mondjuk erre pont nem tettem volna fel egy fillért sem – jegyzi meg magának.
Anna szíve kettő-hármat félre kalapál. A gyerekek izgalmát veszi át, gondolja, de közben a férjén jár az esze, és valami hála félét érez, hogy mégis eljött.
A koncert pontosan kezdődik. A szülők izzítják a mobilokat. Ugyan a szívekbe is bevésődne, ha nem egy parányi képen keresztül néznék, de a szabály, az szabály. Meg kell örökíteni a nagy eseményeket.
Minden osztály a legjobbat akarja kihozni magából. A versenyszellemet elősegíti, hogy akit a tantestület kiválaszt, annak az osztálya két nappal hosszabb kirándulásra mehet.
Anna néni osztálya áll a pódiumra. Feszült csend a nézőtéren és a színpadon egyaránt. Csak egy gyerekhang hallatszik:
– Klái, mamácska, ott a Klái!
Többen mosolyognak a gyermeken. A következő bekiabálást és a füstriasztó visítását már más hangulat fogadja:
– Mindenki azonnal hagyja el a színházat!
Váróterem 