Két nap van a karácsonyi koncertig. Az osztályfőnöki órát próbával kezdik. Húsz perc marad az osztálykarácsonyra.
– Üljetek körbe, és átadjuk az ajándékokat. – összecsapja a tenyereit. – Ugye, milyen izgalmas?
– Anna néni, kb mindenki tudja, ki húzta.
– Nem számít. A karácsonyban nemcsak az ajándék lehet meglepő, hanem az is, ha az emberek szeretik egymást.
A fiúk hátul gúnyos röhögcsélésbe kezdenek:
– Na, ja, az mondjuk tényleg meglepő lenne.
– Tudjátok, – kezd bele a tanárnő – azért erőltettem minden évben a húzást, hátha jobban figyelni kezdtek egymásra. Két hétig a gondolataidban forgattad azt az embert, akinek a neve szerepelt a cetlin. Ez nem kis dolog.
Az erősödő vihogás miatt határozott hangnemen folytatja:
– Jó lenne, ha abbahagynátok ezt. Már a próba alatt sem bírtatok magatokkal. Tudom, hogy nem az életetek múlik ezen a koncerten, nekem mégis fontos. De térjünk vissza az osztálykarácsonyhoz. Jézus születése után pásztorok és bölcsek hódoltak a kisded előtt. Észrevették benne a Megváltót, és csodálták őt.
A tanárnő szívesen beszélne még a karácsonyi történetről, de hátul hangosodik az alapzaj.
– Két kört szeretnék most menni veletek. Először mindenki mond egy dolgot, amit csodál az Istenben. Ezt követően elmondjuk annak, akit húztunk, benne mit csodálunk, miért nézünk fel rá vagy, mi benne az értékes. Aztán átadjuk a tárgyi ajándékot is. Kitty, kezdd el kérlek!
Valaki tizenkettő, mások nyolc éve járnak ebbe az egyházi intézménybe. Senki nem riad vissza attól, ha valami pozitívat kell mondani Istenről. Az meg senkit nem érdekel, hogy ez szívből vagy színből történik. Az osztálytárs dicséreténél már nagyobb a fejtörés.
– Ügyes vagy matekból – mondja egy lány pirulva egy fiúnak, és átnyújt egy karácsonyi bögrét.
– Sok viccet tudsz – kacsint egy másik a mellette ülőre, és átad egy könyvet.
A sor lassan halad diákról diákra. Klára nagy levegőt vesz:
– Tanárnőt húztam. Azt csodálom önben, hogy szereti, amit tanít. A legtöbb tanár nem ilyen. Mintha nem is csak az osztállyal lenne bajuk, hanem azzal is, amit csinálniuk kell. Maga azért tudja megszerettetni velünk a történelmet, mert látjuk, hogy maga is szereti. Még talán minket is.
– Stréber – cukkolják a terem végéből.
Klára csak vállat von, majd átadja a kézzel horgolt karácsonyfadíszeket a tanárának.
– Köszönöm, Klára. Nagyon kedves tőled. Én Bécit húztam.
Közelebb lép a fiúhoz.
– Béciben azt csodálom, hogy mindig őszinte. Neked igazán nehéz ajándékot venni, ezért ezzel készültem.
Átnyújt egy doboz süteményt.
– Ez igazán jófej a tanárnőtől. Anyám soha nem süt – utóbbi mondatot hamar megbánja. De úgyis mindjárt másra figyel mindenki – gondolja.
– Na, akkor én maradtam utoljára. Tomi, hát pont téged húztalak, bátyja. Én azt csodálom benned, tesó, hogy mindenkinek szívesen adsz valamit. De azért néha túlzásba esel, tesó. – Nagyot röhög, majd átdob a szemben ülőnek egy dobozt.
– Hogy legközelebb ne legyen baj! Boldog karácsonyt!
Tomi nyúl a repülő tárgyért, de kiesik a kezéből. Az óvszeres doboz a földön landol.
Váróterem 