Balogh András szívesebben ment volna a mai nap után rögtön haza, de vennie kell valami undormány bögrét az új asszisztensének. Majdnem széttépte mérgében az Orsolya nevet viselő fecnit a húzáskor. Bárkit húzhatott volna, de neki sikerült azt, akivel meg akarta vetetni az ajándékot. A felesége nem partner ezekben, jópár éve nem kíséri el az ünnepségekre se. Azt mondja, akkor megy el, ha előtte a kórházon kívül is vacsorázhatnak. Ez idén is elmaradt.
A karácsonyi vásár a hideg ellenére tömve van emberekkel. András taktikája, hogy az első kézműves pultnál vesz valamit, de nehezen férkőzik az árusokhoz.
– Jó napot, szeretnék egy bögrét vagy valamit.
– Boldog karácsonyt, uram! – kezdi szívélyesen az eladó. – Itt biztosan talál valami kedvére valót.
– Nem nekem lesz, és kedvem sincs hozzá. Amúgy azt tudja, hogy még egy hét van karácsonyig?
– Hogyne tudnám! De a kedves vevőkkel később nem biztos, hogy összetalálkozom. Így kihasználva az elénk táruló alkalmat, mindenkinek kellemes ünnepeket kívánok.
– Bögréje van?
– Kinek lesz? Kávézik, teázik az illető?
András elgondolkodik. Vajon látta már bármit inni Orsolyát?
– Nem tudom.
– Milyen kedves öntől, hogy így is meglepi valamivel. Névre szóló bögréim vannak két méretben. Nézze, csak. Tetszene valamelyik? Ha mond egy keresztnevet, megnézem, van-e.
– Orsolya.
Az eladó kutatni kezd a pult alatt, de nem jár sikerrel.
– A kutya fáját, azok pont elfogytak. De nézze, van gravírozott borospohár díszcsomagolásban. Higgye el, manapság a hölgyek is örülnek egy ilyen egyedi darabnak. Képzelje el, hogy engem is meglepett, hogy minap éppen egy hölgy…
– Jól van, adja azt a poharat inkább.
András sietősen a kocsi felé veszi az irányt, de a parkoló kövéről valaki felé nyög:
– Uram!
A hang tulajdonosa a szegélykő szélén kuporog lehajtott fejjel. Előtte egy papírpohár pár apróval. András fiatalon önkénteskedett egy hajléktalanszállón. Tudja, hogy száz forint csak a saját lelkiismeretét csendesíti el, nem a kéregetőn segít.
– Van hol aludnia? Ebben a hidegben az ujjai fognak először elfagyni.
A férfi nem felel. Mintha dideregne. Andrásban megszól nagymamája mézédes hangja: Mit tenne ilyenkor egy jó keresztyén, Andriskám? Elhessegetné, de nem bírja.
– Álljon fel – szólítja meg a koldust.
A férfi nem érti. Zavartan felnéz. A remegés még erősebb. Szeme nem a karácsonyi fényfüzérek miatt fénylenek sárgán. András nem hezitál:
– Magának kórházba kell mennie. Most azonnal!
Váróterem 