– Ki vagy hangosítva a kocsiban, most indulok a suliból.
– Csak most?
– Ezt nem fogod elhinni, a könyvtárban hallottam, hogy…
– Miért voltál megint a könyvtárban? Mondtam, Juli, hogy ehhez fognak hozzászokni, hogy téged mindig be lehet rángatni helyettesíteni.
– De Anna, hiszen engem is olyan sokszor kell kimenteni. Annyit betegek a gyerekek. Amúgy nem ezért hívtalak. Hagyod, hogy végigmondjam?
– Jó, bocs, te tudod, mit csinálsz.
– Menjél már, nem látod, hogy zöld? Nem értem, miért nem megyünk. Sose fogok hazaérni. Úgy utálom a csúcsidőszakot.
A dugóban rostokoló autók fojtogató feszültséget pöfögnek egymásra.
– Nagyon sajnálom, Juli. Mondjuk már három óta otthon lehetnél, ha nem ugrasz be megint Károly helyett. Szerintem direkt csinálja. Mindig akkor kell elmennie előbb, ha neked szabad a délutánod.
– Szerintem nem ilyen.
– Szerinted senki se.
– Na, pont emiatt hívtalak, hogy lehet tényleg igazad van. Mert a könyvtárban hallottam egy beszélgetést, és sejtem, miért küldték azt a figyelmeztető e-mailt.
– Micsoda? Azonnal mondd el! Mégis csak van értelme a fene nagy szívednek – kuncog a telefonba.
– Várj, megindult a sor. Csak valami részeg kóvályog a buszsávban. Ezt nem hiszem el, bocsi, most le kell tennem.
Juli lehúzódik. Mintha ismerné azt a sötét kabátost, aki a villanyoszlopba kapaszkodik.
– Béci, te vagy az?
– Tanárnő – kurjant egy nagyot a fiatal. – Hát maga mit keres errefelé?
– Haza tartok. A kérdés inkább neked szegeződhetne. Azonnal szállj be, csurom víz a kabátod, bár úgy látom, máshogy is el vagy ázva.
Az autót megtölti az a jellegzetes szag, amit Juli már gyerekként utált. Mintha Béci alkoholgőzzé szublimálódna.
– Mi történt veled? – próbálja felfejteni a szálakat a tanárnő.
– Minden ok. Csak lazultunk kicsit a srácokkal.
– Este hétre így beállni nem kis lazulásnak tűnik. Mit fognak szólni a szüleid, ha hazamész?
– Ők aztán tuti semmit. Elutaztak. Csak a karácsonyi koncertre jönnek haza. Business is business. Tudja tanárnő, nem a madarak hordják össze a cuccaim. Az új telómat sasolta már?
– Tessék, Béci?
– Bocsi, látta már? Itt kell lennie, ohh, de nincs. Sebaj, legalább nem ázott el a kabátommal együtt.
A lámpák mintha megbeszélték volna, hogy ma pirosba öltöznek. Közben Juli mobilja megállás nélkül búg. Tényleg, Annának nem is tudta elmondani, amiért hívta. Zöld fény villan, Juli elindul, majd Bécire pillant, és abban a pillanatban olyan erővel tapos a fékbe, hogy még magát is megijeszti.
– Tanárnő, vezessek én? Ha így folytatja, tuti ide taccsolok.
– Lányokkal van gond, Béci?
– Velük mindig csak a baj van – röhög.
– Van valami, amit el akarsz mondani nekem?
– Nem igazán.
Juli nem bírja tovább magában tartani:
– Tudom, mibe keveredtél.
Néha két puzzle darab tökéletesen egymásba illeszthető anélkül is, hogy a képek összepasszolnának.
Váróterem 