Elveszettségem megannyi területén fedezhetem fel, hogy otthagyja a többit, és utánam jön. Megkeres, megtalál, hazavezet. És megtehetné, hogy utána jól letol, rámolvassa, hogy bizony ő megmondta, és nem csak egyszer, vagy százszor figyelmeztetett, mégsem hallgattam rá, csak megyek a saját fejem után, és örüljek neki, hogy nem lett rossz vége, mert ebből igazán nagy baj is elsülhetett volna, és ezzel az egész vakmerőségemmel kockára tettem nemcsak a saját, hanem mások, sőt az ő életet is, és most bünetetést érdemlek, és szoba–, akarom mondani , akolfogság… Ehelyett örül, és másokat is behív az örömébe. És ez az öröm aztán nem ér véget. Mert először örülök a megtaláltságomnak, aztán örülök minden más elveszett juh hazatérésének.
Váróterem 