Dénes a végzős osztálykiránduláson ült utoljára buszon. Az legalább különjárat volt haverokkal tömve, ezen csak a plebsz zötykölődik. Máskor taxit hívott volna, de a felesége szerint néha ki kell lépni a komfortzónából. Míg a kocsi a szerelőnél, addig benézhet Béci edzésére, csak három buszmegállónyi a távolság.
Amúgy is utálja a külvárost, de ahogy végignéz a buszon, újra megerősödik benne az érzés. A szemközti helyre lehuppan egy anyuka a gyerekével. Már bánja, hogy a négyszékes ülést választotta. A kölyök orrából sűrű váladék szivárog. Szív egy nagyot sikertelenül, majd jobb kézfejével előbb az orrát, majd a busz ülését törli meg. Az anyja kifelé bámul a párás ablakon.
– Ha jó leszek, akkor lesz ajándék, ugye? – kezdi a gyerek.
– Jónak kell lenni.
– De akkor lesz ajándék?
– Az nem ezen múlik idén.
– Akkor min? Akkor nem leszek jó!
– Mi vagyunk az ajándék, nem kell más.
– De nekem akkor is kell. Mondtam, hogy olyan minecraft-osat akarok, mint a Jocó.
Dénes nem érti a bambuló nőt. Mi olyan érdekes a kopott színű panelrengetegben? Már csak két megálló. Ki lehet ezt bírni, de a gyerek újra próbálkozik:
– Megnézted, honnan lehet rendelni? Anyu, anyu, megnézted? Hallasz? – erős köhögésbe kezd.
Dénes mikroszkóp nélkül is látni véli a bacilusok millióit, amik a zakóján landolnak. Már csak egy megálló. A busz, azonban meg se mozdul. Az utasok többsége egy irányba fordul. Egy tolató kamion állja el az utat. Dénes akár örülhetne is, hogy várakozás közben van, ami elterelje a figyelmét, mert a gyerek a roham után újra nekilódul:
– Anyu – kezdi most halkabban. – Jézuska hoz ajándékot a jóknak igaz?
– Nem tudom biztosra mondani.
– Ha nem hoz, akkor nem is létezik. Ha nem létezik, akkor meggyógyítani se tud senkit. Akkor ne imádkozzunk hozzá.
– Ne mondj ilyet – csuklik el a hangja az anyának.
A gyerek hüppögni kezd, de igyekszik elfojtani a sírást. Tanult minta, gondolja Dénes, az anya torkán is látja az erőlködést. A busz végre megindul. Dénesben motoszkálni kezd valami. Az ő fia soha nem viselkedne így se vele, se az anyjával. Az ő fia nem erőszakos. Nevelés kérdése, gondolja. Újra végigméri az anyát. Kicsit szakadt hátizsák, kócos, lenőtt haj, a karikákon hosszú fekete szempillák pihennek. Utóbbit a fiú is örökölte az anyjától. A fiú, aki nem olyan, mint Béci. Béci mindent megkapott. Általában kérnie se kellett. Dénesben felrémlett az a karácsony, amikor Béci háromévesen megunta az ajándékok kicsomagolását a felénél, és csak játszott az egyik autóval. Milyen mérges volt rá! Ennek a gyereknek úgy tűnik egy ajándék se jut idén. A busz lassít. Dénes a laptoptáskájáért nyúl. Csak az utolsó pillanatban áll fel. A nő még utána kiált:
– Uram, valami a székén maradt.
Nem mer visszanézni, csak reméli, hogy a nőnek lesz bátorsága eltenni a húszezrest.
Váróterem 