Tegnap Pál Feri egyik előadását hallgattam (2007. 11. 20-ai). Azt mondta, hogy a szülő gyakran belekényszerül, hogy a gyerekeinél is leküzdje a magánál már legyőzött tartalmakat. Így kiemelve nem biztos, hogy ugyanarra viszi a gondolatainkat mint teljes szövegkörnyezetben. Mindenesetre én megtorpantam, és számba vettem, hány olyan helyzetet teremtek a gyermekeim életében, ami abból fakad, hogy milyen gyermek voltam és miket éltem át. A hétköznapok sodrásában nem szoktam a gyermekkorból hozott csomaggal foglalkozni, de bizonyos helyzetek kiborítják a táska tartalmát.
Vannak dolgok, amiket nem tudok befolyásolni, hogy átadom-e a gyermekeimnek: hajszínt, genetikát, talán még bizonyos személyiség jegyeket se. De mit kezdek azokkal, amik rajtam múlnak? Erre kaptam izgalmas igei vezetést nem sokkal az előadás meghallgatása után: Amiket hallottunk és tudunk, mert őseink elbeszélték nekünk, nem titkoljuk el fiaink elől, elbeszéljük a jövő nemzedéknek: az Úr dicső tetteit és erejét, csodáit, amelyeket véghezvitt. Zsoltárok könyve 78,3-4
Váróterem 