Tavasszal virághagymát veszek, és napról napra nézem a növekedést. Kicsit olyan, mintha hazahozhatnám a tavaszt. Az a kis növény emlékeztet a megújulás lehetőségére. De mégsem ugyanaz, mint az erdőben sétálni, virágot szedni, színekbe öltözött fákban gyönyörködni, pórusainkon keresztül szívni a D vitamint, rügyeket számolni az ágakon.
Eszembe jutott egy néni, aki egy beszélgetésben azt mondta nekem, hogy mivel Isten mindenhol jelen van, ezért a hithez sem kell különleges hely. Részben igaz, de mint a cserépben nevelt hagymák esetén, megelégszünk valami kevesebbel. Persze jó, ha van, ami otthon is emlékeztet a naponkénti, lelki megújulás szükségességére. Ám Isten szeretetét még gazdagabban élheti meg, aki látja másokban is munkálkodni. Ezért adott nekünk testvéreket, ezért beszél mindig közösségről, nagy népről.
Nagy néppé teszlek, és megáldalak, naggyá teszem nevedet, és áldás leszel. Mózes első könyve 12,2
Váróterem 