Kötött pályás járműveken utaztam. A felszállást követő kellemes meleg egy idő után égetővé vált, csak zötyögött tovább. Jól esett hátam mögött hagyni a vasszagú öreget. A másik pályán jöhetett volna új vagy régi. Mindegy melyik érkezik, komótosan halad megállóról megállóra, nincs kivételezés, csak megszokott rend. Dolgom végeztével földalattira ültem. Nincs túl mélyen, mégse látja a többség szorgalmas munkáját. Egyesek használják a mások számára láthatatlan szolgálattevőt. Fent állt két testvér, más névvel, egy irányba nézve. Vajon melyik indul korábban? Amelyiken többen ülnek. Tévedésem után egy percem maradt átszállni. Milyen könnyű csere két perc előnyért, gondoltam. Körülöttem cikázó autók, némán kanyarodó elektromos rollerek, felettem csíkot húzó repülők. Töprengtem, vajon az én életem melyikre hasonlít leginkább?
Már az anyaméhben elhívott engem az Úr, születésemtől fogva emlegeti nevemet. Ézsaiás 49,1b
Váróterem 