Olvasás közben megszűnik a külvilág. Nem hallom a körülöttem lévőket, nem veszem észre a mozgásokat, máshol lépdelnek gondolataim. Ritkán adatik lehetőségem, hogy nyilvános helyen vegyek elő egy könyvet, így egyik nap teljesen megfeledkeztem magamról. A könyvből felpillantva észrevettem, hogy egy idegen figyel kétségbeesve. Elsőször nem értettem, mi lehet a baj. Aztán egy pillanatra összeért a két világ. Az a feszültség és mély szomorúság, ami magával ragadott a sorokból, könnycsepp formájában gördült végig az arcomon. Mosolyogva töröltem le, jelezve az idegennek, ideát minden rendben.
Eszembe jutott, hogy még egy dolog tud ilyen hatást gyakorolni rám. /Nem, kedves férjem, nem a telefonozásra gondolok, mert akkor igazából félig figyelek. :)/ De imádkozás közben nem egyszer tűnt úgy, hogy megszűnik a tér és az idő, miközben a másik ország egészen közel ér. Kinyitva a szemem néha hunyorgok, máskor megdöbbenek egy-egy körülöttem lévő tárgy helyzetén. Szinte szavakba se lehet önteni azt a csodát, amit imádkozás közben lehet átélni. De nem is kell, néha elég mosolyogva letörölni egy könnycseppet.
Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban. Filippi 4,6-7
Váróterem 