Boldog, akinek nem kell elítélnie önmagát abban, amit helyesel. Római levél 14,22b
Bevallom, úgy indultam neki ennek az adventnek, hogy a boldogmondásos tematika könnyű lesz. Csakhogy ezek az igeversek valóban tartalmazzák a boldogságot, és úgy is viselkednek. Ha felületesen akarom birtokolni, akkor nem lesz az enyém.
Az alapeset akkor (a római közösségben) az volt, hogy a gyülekezetben néhányan vallási meggyőződés miatt nem fogyasztottak bizonyos ételeket. Az érett keresztyének viszont tudták, hogy a korábbi, kultikus, étkezési előírásoktól már mentesek. Pál azt mondja, annak ellenére, hogy nekik van igazuk, ne erőltessék rá a meggyőződésüket egy testvérükre, akinek lelkiismereti kérdés egy közömbös (tehát nem bűnös!) dolognál, hogy valamit tesz vagy nem tesz. Mert a szeretet képes saját magát korlátozni, hogy mások meggyőződését tiszteletben tartsa.
Mit jelent ez ránk és a boldogságunkra nézve? Első dolog, hogy szálljunk le a magas lóról. Pál Feri atyától hallottam, hogy a konfliktusaink kezelésének jó alapot ad, ha tisztában vagyunk azzal, hogy Isten a teremtő, mi pedig emberek vagyunk. Isten kimagasodik közülünk, de mi egy szinten állunk egymás mellett. A második, hogy a vitás kérdéseket vigyük Isten elé. (Te azt a hitet, ami benned van, tartsd meg Isten előtt. Római levél 14,22a) A harmadik, hogy Isten nemcsak boldogságot, hanem szabadságot is ad. Igazad akkor is lehet, ha a másik nem fogadja el azt. Nézd meg Jézust, bárkit fejbe verhetett volna az igazsággal, de nem ezt tette.
Boldogtalan helyzeteket generál a folytonos verseny, ki az erősebb, okosabb, hatalmasabb, kinél van az igazság. Boldogtalansághoz vezet, ha a másik embertől akarjuk kicsikarni az igazságunk elismerését, miközben lehet, hogy Isten képes lenne enélkül is igazolni bennünket. Boldogtalanságban tart minket, ha az igazság birtokában igaztalanul viselkedünk a körülöttünk lévőkkel. De boldog, aki …
Váróterem 