Váróterem

“Rajzolok egy házat. Nézd, teszek a tetejére csillagot. Hiszen ez egy Bim-bam (templom) lett!”

Belenőtt abba, hogy egy ház könnyedén lehet templommá. Természetes számára a gyülekezeti közösség, az imádkozás, és hogy bármikor beszélhetünk Istenről és Istennel. Hogy honnan jön ez? Szeretném hinni, hogy nem onnan, hogy lelkész az anyukája. Szeretném hinni, hogy ez túlmutat rajtam.

Számomra a reformátusság több, mint felekezeti kérdés. Mi úgy adunk át egy örökséget, hogy azt tisztán akarjuk tartani. Nemcsak visszaemlékszünk arra, hogy mi történt Wittenbergben vagy Genfben, hanem mi magunk is újra és újra reformálunk. Ez nem újítása, nem alkalmazása a réginek a mostani időkben, hanem a forráshoz való folytonos visszatérés. Ugyanis az egyház valóban képes úgy viselkedni, mint egy ház. Egy ház, ami miközben a használói változnak, tele tud rakódni fölösleges dolgokkal. Az újak a régiek tiszteletére nem dobják ki az ósdi darabokat, mégis behozzák a sajátjaikat, ami segít nekik, hogy magukénak érezzék a házat. Micsoda káosz és rendetlenség tud lenni, ha időnként nem lép be egy-egy generáció, aki fel meri tenni a kérdést, mire is kell használni ezt a házat? Kitől kaptuk? Kit tisztelünk jobban az örök tulajdonost, aki nekünk ajándékozta vagy a felmenőket és az általuk hozott szabályokat?

Hetek óta a Galata levéllel foglalkozom – amiről Luther Márton nem sokkal a tételei kihelyezése előtt tartott előadás-sorozatot (1516 ősz – 1517 tavasz) – és versről versre megerősödöm abban, hogy a reformáció nem 1517-ben kezdődött el. A reformátorok szinte ugyanazt teszik koruk egyházával, mint Pál apostol: hangsúlyozzák Krisztusban való megigazulás egyedüli útját (Galata 2,15-21). De az Ószövetség prófétái is jópárszor helyére teszik a fókuszt az emberek istenkapcsolatában. És éljen bármelyik korban, mennyire szüksége van erre a helyrerakásra az embernek!

Ma a reformáció napján, látva a lányom rajzát, picit gyorsabban dobog a szívem, és hála ébred bennem. Köszönet a tiszta örökségért, és könyörgés magamra és a mai korra nézve, hogy tudjunk mi is részt venni a folytonos rendrakásban, tisztán tartásban. Ne csak emlékezzünk, hanem cselekedjünk, ha kell.