Nagycsütörtök éjjelén Jézust elfogták, és a nagytanács előtt kerestek bizonyítékot, hogy halálra adhassák. Elszomorító események, kezdve a tanítvány áruló csókjával, kinek pár órával korábban még a Mester mosta meg a lábát. Majd hamis tanúvallomások ellenére továbbra is fogva tartják az ártatlant, és ítéletet hoznak ellene.
A felkavaró eseményekben a legmegdöbbentőbb Jézus nyugalma és békés jelenléte. Még ott a halálbüntetés küszöbén is ragyog a tisztasága és világossága, amit közénk hozott. S ha azt gondolod, erre csak ő képes, akkor olvasd el Pál leveleit, melyeket fogságból írt, vagy Bonhoeffer börtönleveleit, vagy beszélj olyannal, akinek nem érted, hogyan lehet mosoly az arcán, mikor a könny lenne a természetes.
Nagycsütörtökön Jézus példát ad elénk. Megmossa a tanítványok lábát, ami a megtisztulás és egyben a szolgálatkészség jelképe. Egy egyszerű étkezésen a mindennapi kenyér és a bor az Ő értünk adott testére és vérére kezd mutatni. Ha a Gecsemáné kertbe is vele tartunk, akkor láthatjuk, hogy a legnehezebb órákban helye van az imádságnak, a félelmeink és érzéseink őszinte feltárásának az Atya előtt. És azzal, ahogyan fejet hajt az eseményeknek az elfogatásakor majd a perén, bizonyítja, hogy a végsőkig ki lehet tartani az Atya terve mellett.
Nézd, ott a csatorna mélyén, a csikkek között is nőhet virág. És Jézussal mi magunk is képessé válhatunk, hogy a legszorítóbb helyzetben is kitartsunk.
Akkor némelyek leköpték őt, majd arcát letakarva ököllel ütötték őt, és ezt mondták neki: Most prófétálj! A szolgák is arcul verték őt. Márk evangéliuma 14,65
Váróterem 