Egy kép nem tudja átadni az illatot. Még a színekkel is csal, a méretek is máshogy tűnnek, néha homályos, máskor pixeles, de mindezek együtt töredékességükben mégis megmutatnak valamit az eredetiből. De az illatot csak az érzi, aki jelen van.
Néha azt érzem, Isten is ilyen. Beszélhetek a saját élményeimről, de a jelenlétét az életemben csak én tudom érezni. De akkor hogy adható át? A virágnál ott a lehetőség, hogy leszakítok egy kis ágat, és sietek, hátha még illatozik. De bölcsebb nem a virágot vinni, hanem az illetőt. Elmondani, hol találhatja, de legbiztosabb kézen fogni, és elvezetni arra a helyre.
Meg kell osztanunk másokkal a saját megtapasztalásainkat, bizonyságot tenni Istenről. De az is fontos, hogy mondjuk el, Isten számukra is elérhető, lehet róla olvasni, megszólítani, személyesen felkeresni. Hogy beleszagolhassanak abba az életbe, amit enyhén rajtunk is éreznek, de aminek teljességével csak Isten tudja őket megismertetni.
De hála legyen Istennek, aki Krisztus ereje által mindenkor diadalra vezet bennünket, és ismeretének illatát terjeszti általunk mindenütt. Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsőségére az üdvözülők és az elkárhozók között. 2Korinthus 2,14–15
Váróterem 