Váróterem

14 Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal. (János evangéliuma 1,14)

Ott sétált a kertben szellős alkonyatkor. Megtalálható volt a szent sátorban Mózes idejében. A szövetség ládája, a szentek szentje az ő jelenlététől lett különlegessé. Aztán elérkezett egy szomorú idő, amikor nem találták. A kiáltásokat mintha a semmi visszhangozta volna. Nem hallották a hangját, csak a próféták tolmácsolták akaratát. Messze került az emberektől, mert a saját népe távolodott el tőle. De aztán egyszer, hosszas várakozás után újra megjelent. Közöttünk járt, sőt közöttünk lakott. Az Isten szeretete formát öltött, bőrruhát vett magára, és a mennyek országából ideköltözött hozzánk. A mi világunkba. Nem dicsőséges palotát választott, nem előkelő negyedet, nem a legmagasabb komfortfokozatot, hanem ott vert sátrat, ahol hagytuk neki. S habár nem fogadtuk szívesen, kérdőn néztünk a nem kívánatos idegenre, a pokolba kívántuk és üldöztük volna ezt az új szomszédot, de ő a végsőkig kitartott mellettünk. Nem azért jöttem, mert nekem olyan jó itt lenni, hanem azért, hogy nektek legyen jó, és újra közösségetek lehessen az Istennel. S habár most újra a mennyek országából tekint ránk és időleges lakhelyére, a mai nap is szívesen eljön közénk. Fészket rak a szívünkbe, és megtölti annak minden zugát szeretettel. Mert ezt történik azzal, aki engedi, hogy vele lakjon az Isten.

Kép forrása.

(Ez az írás az idei, adventi Váróterem igei sorozatának része. Minden nap megállunk János evangéliumának prológusában olvasható egy-egy szó mellett.)