Váróterem

 12 Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, 13 akik nem vérből, sem a test, sem a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. (János evangéliuma 1,12-13)

Talán decemberben beszélünk legtöbbet a hitről. A felnőttek igyekeznek fenntartani a gyermeki hitet az ajándékokat illetően, amit a Mikulás, az angyalok vagy éppen a kis Jézus kézbesít. A gyermekek pedig bizonyos korig, foggal körömmel ragaszkodnak a hitükhöz, hogy mindez igaz. Aztán óvoda végén, iskola elején elhangzik a kérdés: Te hiszel benne? Örül a szülő, ha látja, van még egy éve a varázslatra, de a felnőtté válás első parányi jeleként elfogadja azt is, ha vége ennek az időszaknak. De valóban ennyi csupán a hit, és ilyen rövid időbe zárt történet?

Érdekes, hogy az ige is összekapcsolja a hitet és a gyermeki létet. De a logika éppen fordított. Nem azért hiszel, mert még gyerek vagy, hanem azért lehetsz Isten gyermekévé, mert hiszel Jézusban. Habár többségében Isten a cselekvő, mégis ott van ez az emberi oldal, a hit kérdése, ami már rajtunk is áll. Hiszek-e Jézusban? Hiszem-e, hogy valóban ő hozza az ajándékot, önmagát? Hiszem-e hogy Isten az ő Fián keresztül próbálja helyreállítani az életem? El tudom-e mindezt olyan természetességgel fogadni, mint a gyermekek a karácsonyi ajándékot?

Hadd legyen ez a karácsony újra csodákkal és hittel teli úgy mint régen, sőt még annál is igazabban!

Kép forrása.

(Ez az írás az idei, adventi Váróterem igei sorozatának része. Minden nap megállunk János evangéliumának prológusában olvasható egy-egy szó mellett.)