Váróterem

5 A világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be. (János evangéliuma 1,5)

Az advent akkor ér bennünket, amikor a legrövidebbek a nappalok. Fél ötre már sötétség borítja az utcákat. Felkapcsolódik a közvilágítás, világítanak a dugóban rostokoló autók, villódzik itt-ott egy karácsonyi fényfüzér a házak ablakaiban. De tényleg csak ennyi fény van a mindennapjainkban?

A sötétség tagadhatatlanul része az életünknek, szellemi és lelki értelemben is. Te hogy küzdesz adventben ellene? Mi az, ami fényleni tud a sötét éjszakákban, és az olykor még sötétebb nappalokban? Mi a te csillagod, ami jelzi az utad az ünnepig, a Fiúval való találkozásig?

Azzal, hogy Jézus ígéretként, majd testben megjelent ebben a világban, szűnni kezdett a mindent uralni próbáló sötétség. Tudom, néha nem így tűnik. És minél inkább próbálsz azon az igei mécsesekkel kirakott ösvényen járni, amin Ő vezet, annál nagyobb próbák és kísértések érnek. De ne feledd, csak azért mert mások nem foglalkoznak az Ő világosságával, eloltani nem tudják! Haladj csak tovább, mert mint a betlehemi csillag fénye, hozzá visz közelebb!

Kép forrása.

(Ez az írás az idei, adventi Váróterem igei sorozatának része. Minden nap megállunk János evangéliumának prológusában olvasható egy-egy szó mellett.)