Váróterem

1 Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt. (János evangéliuma 1,1)

Kezembe fogom a gyerekeim betlehemes fa játékát. A figurák között ott van egy diónyi kisded. Nézem, és csodálom, hogy a láthatatlan Isten, képes volt testet ölteni és ilyen picivé lenni.

János egy mondaton belül elmondja, hogy Jézus kezdettől fogva létezett, hogy az Istennél lakott, végül hozzáteszi, hogy ő egylényegű volt az Istennel. Isten volt a Logosz, olvasható a görög nyelvű Szentírásban. Nem azt mondja, hogy az Ige volt az Isten, mert abból arra következethetnénk, hogy csak ő egymaga. Az Ige, vagyis Jézus nemcsak Istennél volt, hanem ő maga is az istenség, vagy ma már így mondjuk, a Szentháromság része.

De mit számít ez ránk nézve? Nekem fokozza a karácsony értékét. Mert Isten úgy döntött, hogy nem az egyik alattvalóját, vagy egy röpködő angyalt küld el közénk, hanem a legbensőségesebb kapcsolatából egy személyt.

Aki azt gondolja, hogy Isten akkor hozta értünk a legnagyobb áldozatot, amikor a fia a kereszten függött, az gondoljon bele abba a pillanatba, amikor úgy küldi el az Atya az egyszülöttjét, hogy pontosan tudja mi lesz a sorsa a gyermeknek. A legnagyobb áldozatot Isten az első adventben hozta, a népe Messiás utáni várakozásában. És ő úgy határozott, nem egy ember lesz a megoldás kulcsa, hanem az Isten, aki emberré lesz.

Kép forrása.

(Ez az írás az idei, adventi Váróterem igei sorozatának része. Minden nap megállunk János evangéliumának prológusában olvasható egy-egy szó mellett.)