Amikor meglátták őt, amint a tengeren jár, azt hitték, hogy kísértet, és felkiáltottak. Mert mindnyájan látták őt, és megrettentek. De ő azonnal megszólította őket, és ezt mondta nekik: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! Márk evangéliuma 6,49-50
Nem tudom elengedni még ezt a történetet. Márk evangélista leírásában azt olvassuk, hogy Jézus sürgetve küldte a tanítványokat a túlsó partra, majd azt, hogy látta a küszködésüket. Miért küldi a tanítványokat a viharba? Ha Isten olyan sokszor elmondja, hogy ne féljünk, akkor a fia miért engedi éppen a félelem közepébe a tanítványokat?
Lassan, forgatva magamban, jól megrágva a kérdéseket fogalmazódik bennem a válasz. Isten nem megóv a nehézségektől, hanem megsegít azokban. A gyerekorvosok sem azt ajánlják, hogy zárjuk el hermetikusan a gyermekeinket a világtól, ne vigyük közösségbe, mert ott mindenféle vírus és baktérium megtalálja őket. Hanem az orvosok segítenek a betegségek esetén, de közben próbálják nyugtatni is a szülőket, hogy anyuka, apuka, higgye el, ezeken a betegségeken át kell esni, így alakul ki és erősödik az immunrendszer. Talán így edzi a lelki immunitásunkat Isten is. Beleenged a nehézségbe, de nem hagy elveszni benne. Éppen csak annyit enged, hogy megértsem, nála mindig van megoldás, és amit ő kínál, az lehet, hogy szokatlanabb, ijesztőbb, de mégis jobb, mint amit mi ki tudnánk találni.
Váróterem 