Ne félj, Dániel, mert az első naptól fogva, hogy rászántad magad a dolgok megértésére, megalázkodva Istened előtt, meghallotta szavadat Isten, és én a te szavaid miatt jöttem. Dániel könyve 10,12
Dánielnek három hét böjt után mennyei küldött hoz üzenetet. De vajon azért, mert teljesített egy meghatározott hosszúságú “kihívást”? Vajon azért kapott látomást, mert aznap valamit tökéletesen csinált? Nem, egyik sem. Sőt, valószínűleg meglepődött az angyali jelenés láttán. Félelem, döbbenet kerítette hatalmába.
Három hét néha nagyon hosszúnak tud tűnni. Ezek a várakozással töltött időszakok megpróbálnak. Tudok-e elég kitartó lenni, akkor is ha nehéz? Tudok-e megmaradni a böjtben, akkor is, ha még nem látom az “eredményét”? A dánieli ige erőt ad a böjt harmadik hetében.
Az első naptól fogva – olvasom újra és újra. Azt üzeni számomra, hogy nem akkor fogok választ kapni a kérdésemre, ha végre elég hangosan ostromlom az Urat. Nem az a lényeg, hogy elérjek egy bizonyos pontig. Isten az első pillanattól figyel rám, nekem csak kitartóan várnom kell, hogy meghalljam az Ő vagy éppen a küldöttje hangját. Várnom kell, pont mint adventben. Várnom az érkezését, a feleletét. Mindez nem könnyű, de figyelmeztet, hogy a böjtöm nem eszköz arra, hogy irányítsam az Istent, tekintetét erőszakosan magamra szegezzem. A böjt megpróbál, de egyben késszé is tesz az Úrral való találkozásra, vagy éppen a neki végzett szolgálatra, mint Jézust a negyven napos böjtje a nyilvános működése előtt.
Az első naptól fogva meghallotta Isten a szavad. Tehát most is hallja, csak merjek megnyílni neki ma is!
Váróterem 