Te pedig, emberfia, ne félj tőlük, beszédüktől se félj! Ha csalán és tövis szurkál is téged, ha skorpiók közt ülsz is, akkor se félj beszédüktől, ne rettegj tőlük, hiszen engedetlen nép ez. Ezékiel 2,6
Ne félj beszélni, biztatja az Úr Ezékielt, olyan időkben, amikor nagyon megvetett sorsa volt a prófétáknak. Ne féljetek képviselni engem, érződik ki a tanítványok felé intézett szavaiból Jézusnak. És mit látunk? Ezékiel bátorságot kap, és hirdeti az Úr ítéletét akkor is, ha senki nem hisz neki. A tanítványok pedig az életük árán is elmondják a jó hírt, Jézus feltámadt, Ő a Megváltó, a Szabadító.
Habár ma mindenki szomjazza a jó híreket, hiszen nem éppen azokkal van tele a világsajtó, a jóhírt, az evangéliumot mégsem fogadják szívesen az emberek. A fenti ige azonban minket, mai hívőket is bátorít, merjünk beszélni az Istenről. Ne féljünk az emberektől, ne féljünk attól, hogy nevetség vagy közbeszéd tárgyává válunk, ha a hitünkről vagy Isten akaratáról szólunk. Hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő (2Tim 4,2) – írja Pál is. Hányszor kimentjük magunkat a tanítványi feladata alól: most nem alkalmas az idő, hogy erről beszéljünk. Pedig lehet, hogy a háttérben csak saját félelmünk húzódik meg.
Ne csak arról szóljon a böjtünk, hogy valamit nem teszünk. Legyen ez alkalmas idő arra, hogy beszéljünk az embereknek a reménységről, a békéről, az Isten jelenlétéről a háborgó világban.
Öröm, hogy olyan sokan megmozdultak, hogy anyagi vagy tárgyi adománnyal segítsenek a rászorulóknak. De ne felejtsük el, mekkora szükség van ma a lelki támaszra is nemcsak a menekülteknek!
Váróterem 