Ne félj, mert én veled vagyok! Napkeletről visszahozom gyermekeidet, és napnyugatról összegyűjtelek. Ézsaiás 43,5
Megfigyelted már, hogy van jelen az életünkben a Nap? Olyan természetes és megszokott módon, hogy csak a hiányát vennénk észre. Nem mi működtetjük, mégis értünk kel fel és nyugszik le, nélküle nem lenne élet a Földön. Világosságot és meleget áraszt magából, mégsem látjuk, nem érezzük mindenkor. Mindennap ugyanolyan munkát végez, csak a környezeti hatások, meteorológiai jelenségek okozzák, hogy egyszer vakító, máskor sötétség takarja, olykor gyengén melegít, máskor perzselően süt, s eközben mégis ugyanaz. Az ablakból nézve milyen szépen bontogatta a tavaszi sugarakat tegnap is, de kint szinte fagyos levegő vett körül bennünket. Ennek ellenére nem kezdtünk el morgolódni, vitatkozni vele: “Hé, Nap, ennyire telik csak? Nincs egy csöpp melegség benned?” Bezzeg az Istennel néha így teszünk! Hisszük a létezését, de zúgolódunk, ha nem érezzük a jelenlétét.
Vajon Ézsaiás idejében, elhitte a nép, hogy a fogságban, a nehézségben is velük van az Isten? Hitt az Isten erejében és hatalmában, ami újra összetereli a választottakat? Hiszen semmi nem mutatott erre. Lehetetlennek tűnt, mint fagyos éjszakában napozni. És mégis! Mégis az Istennek volt igaza!
Vajon ma elhiszem, hogy a feje tetejére álló, békétlen és értéktelenedő világban is velünk van az Isten? Most is hiszek az erejében és hatalmában, amivel képes óvni a választottakat?
– Ne félj, mert én veled vagyok!
– Add, Uram, hogy ma is megtapasztalhassam!
Váróterem 