Mindenkinek más fáj a legjobban a járványhelyzetben. Nekem a közösség hiányzik leginkább. Történelmi idők közé emelkedik az a kor, amikor bezárnak a templomok. A templom egy olyan hely, aminek nincs emberi tulajdonosa, még csak nem is egy gyülekezeté, csak fenntartója, gondozója lehet. A templom Isten háza, az Ő dicsőségét hirdeti, azonban nem zárja be egy helyre. Isten ugyanis annyira szeret bennünket, hogy ha nem mi megyünk hozzá, akkor Ő jön el hozzánk. Erről szól a karácsony, erre készíthetjük magunkat lélekben adventben. A különös, hogy most ezt a készülést – hogy Isten jön hozzánk, nem mi a házába – külső tényezők is ösztönzik. Vajon van-e számára hely nálad?
Egy kedves gyülekezeti tagunk fényképeket készített a templomunkról. És hiszem, Isten arra vezette, hogy a képeket nyitott ajtóval fotózza. A természetes állapotát ábrázolja Isten házának. Tárt kapuk. Mindezt egy ige is megerősítette bennem: Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét! Zsoltárok 100,4
Imádkozzunk minden nap, hogy minden alkalommal nyitva lehessen az ajtó, hogy újra láthassuk egymás mosolyát, hogy újra magunkhoz ölelhessük testvéreinket, hogy hálánk jeléül mi is elmehessünk ahhoz az Istenhez, aki minket meglátogatott!
Képet készítette: Seresiné Kollár Viktória
Váróterem 