Addig halogatok, míg meg nem halogatok. Persze nem a teendői listámon újra és újra megjelenő feladatokról, amik folyton elcsúsztatva vannak, hanem az Istennel való kapcsolatról jutott ez eszembe és az Ő kegyelmének elfogadásáról. Ha csak a templombajárást nézem, annyian mondták nekem, hogy majd egyszer elmegyek, majd ha nyugdíjas leszek és sok lesz az időm. És most ott tartunk, hogy nem lehet templomba menni. Más dolgokkal is lehetünk így, amit nem vettünk meg, akit nem látogattunk meg, akivel nem találkoztunk… és most nem is lehet. De reménység szerint ezek pótolhatóak lesznek. Egy valami viszont nem. Van egy történet a Bibliában egy gazdag emberről*, aki a pokolban eszmélt rá, hogy eltékozolta az idejét, és már nincs lehetősége a mennybe jutni, vagy a szeretteit oda “küldeni”. Elszomorít, hát még ha arra gondolok, hányan halogatják az Istennel való közösséget majd a mennyek idejére.
A majd egyszer most érkezett el. Most térjünk az Urunkhoz, és hívjunk másokat is. Már ma éljük vele az életünket, nehogy úgy járjunk mint a gazdag, hogy addig halogatunk, míg meg nem halogatunk.
Bocsásd meg, Uram a kényelmességemet, ami arra késztet, hogy ráérősen éljem az életem. Segíts, hogy kihasználjam a ma adta lehetőségeket nem számolva a holnappal. Az idők ugyanis a Te kezedben vannak.
*LUKÁCS EVANGÉLIUMA / 16. fejezet /A gazdag és Lázár
Váróterem 