Hol van ilyenkor az Isten? Miért rejtőzködik el? – ez az ember vádló kérdése, mely feltételezi, Isten az, aki hátat fordított a világnak. Csakhogy a képlet hibás. Mi döntöttünk úgy, hogy a saját fejünk után megyünk, és az életet Isten nélkül éljük, elrejtőzve előle.
Amikor aztán meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor sétált a kertben, az ember és a felesége elrejtőzött az Úristen elől a kert fái között. De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy? Mózes első könyve 3,8-9
Te pontosan tudod, Uram, hogy “mindannyiunknak megvannak a búvóhelyei: munkánk, a szokásaink, vagy olyan kapcsolatok, melyek nem kívánnak őszinte érzelmeket.”* Tudod, merre keress bennünket, mégis felteszed a kérdést, hol vagyunk, hogy legyen lehetőségünk önként eléd állnunk. Bocsásd meg, hogy oly sokszor Téged okolunk magányunkért, nehéz helyzetünkért, mert úgy érezzük, magunkra hagytál bennünket, elengedted a kezünket. Uram, ezt is megérdemelnénk, de Te nem ezt teszed. Utána mész a bűnös embernek, ahogy tetted Ádámmal és velünk egyaránt. Nem rejtőztél el a mennyek honában, hanem egészen közel jöttél, amikor emberi testben megjelentél. Sőt ma sem vagy távol, hanem Lelked által jelen vagy. Hát mi többet várunk még Tőled?
Uram, szeretném előtted élni az életem, és a hibáztatás helyett, tőled várni a segítséget.
Aki bújt, aki nem, jövök.
*Részlet a Mai Ige kiadvány 2020.03.26-ai gondolatából.
https://www.maiige.hu/maiige/20200326
Váróterem 